Szendi Gábor

Párbajok nélkül - Hogyan változzunk, hogyan változtassunk (új kiadás)

Szendi Gábor kötetében az egyéni és a párkapcsolati problémákat elemzi. Részletesen szól az akarat szerepének túlértékeléséről, gondolkodásunk paradoxonairól, a szokások kialakulásáról és elhagyásának módjairól, valamint mindennek fényében a kapcsolati konfliktusokról és lehetséges, „másodfokú” megoldásaikról. Szendi az evolúciós gondolkodás mellett ezúttal a modern viselkedésterápiás szemléletet hívja segítségül, és állítja: cselekedeteinket folyamatosan általunk nem ismert és nem is megismerhető tényezők – úgymint rejtett tanulás, genetikailag örökölt vonások, nem érzékelhető ingerek, hamis emlékek, önigazoló értelmezések, téves észlelések stb. – irányítják. Vagyis a problémákat maga az ember teremti, az emberi gondolkodás hozza létre azáltal, hogy értelmezi önmagát, sorsát, környezetét. A szerző szerint az emberi problémák lényege, hogy korlátozott információk alapján akarunk sokkal szélesebb alapokon nyugvó jelenségeket értelmezni. Ilyenkor általában túl nagy jelentőséget tulajdonítunk az okoknak, és a magyarázatokhoz az emberi tudatból és emlékezésből nyert információk rendszerint kevésnek bizonyulnak. Szendi Gábor gyakorlati tanácsokban bővelkedő könyvében ugyanakkor rámutat: ha nem az okokat akarjuk tisztázni, hanem a megoldást keressük, sokkal hatékonyabban kezelhetjük egyéni és társas problémáinkat is.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 380
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 310 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-23
EAN 9789636874308
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

A személyiség titkai - Család, nevelés, önértékelés (új kiadás)
-8%
Bagdy Emőke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Otthonról hoztuk - Családi mintáink és a párkapcsolatok
-8%
Angster Mária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Fenntartható válás - Felelős felnőttek kézikönyve
-8%
Vitézy Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Éjszakai műszak - Így aludd át az éjszakát!
-9%
Fejős Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
A jóféle rossz - A kudarckezelés technikája a munkahelyen és a magánéletben
-8%
Amy Edmondson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Te nem értesz engem! - Fiatal nők életkalauza
-8%
Dr. Tara Porter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,48 €
Az egyensúlyvesztéstől az új egyensúlyig - Erőforrások, útkeresés, megküzdés
-8%
Bagdy Emőke
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,65 €
8,88 €
Terápia macskákkal - Hogyan segíthetnek bársonytalpú barátaink az önismeret fejlesztésében és kapcsolataink javításában?
-8%
Bánszky Noémi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €

Korábban megtekintett: