Charles Bukowski

A semmitől délre (új kiadás)

„Nem bírom a törvényeket, az erkölcsöket, a vallásokat, a szabályokat. Nem szeretem, hogy a társadalom formálni akar.” A világ kedvenc Vén Kujonja, Charles Bukowski (1920–1994) mára az amerikai és a világirodalom egyik legismertebb, legtöbbet idézett, leginkább ünnepelt, de egyben ? nyers, szókimondó stílusa és züllött életmódja miatt ? az egyik legvitatottabb alakja is. Utánozhatatlan költő, regényíró és novellista. Bukowski először költőként lett ismert, bár szórványosan már a ’40-es években is kiadták novelláit magazinokban, underground folyóiratokban, majd első önálló novelláskötete 1965-ben jelentmeg Confessions of a Man Insane Enough to Live with Beasts címmel, mely cím érdekessége, hogy egyben ez a jelen kötet utolsó novellájának címe is: Egy férfi vallomásai, aki elég őrült ahhoz, hogy bestiákkal éljen együtt. Az eredetileg 1973-ban, South of No North címmel kiadott 27 zseniális, letaglózó, kíméletlen és kegyetlenül szórakoztató novellát tartalmazó remekműve Magyarországon először 2009-ben jelent meg A semmitől délre címmel, és már legalább tizenöt éve beszerezhetetlen. Reméljük, így egyaránt örülnek majd a javított újrakiadásnak Bukowski azon régi rajongói, akik még nem olvasták ezt a kötetet, illetve azok is, akik most ismerkednek a világ egyik legkiemelkedőbb írójával.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Trubadúr Könyvek Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 240
Kötés típusa puha kötés
Méretek (Sz-M-H) 0-0-0
EAN 9789636561581
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A mansfieldi kastély - Örök kedvencek
-8%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
A tiszteletes lánya
-8%
George Orwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
A Bárka születésnapja (új kiadás)
-8%
Gerald Durrell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
13,25 €
Az utolsó hívás - Dzsian telefonfülkéje
-8%
I Szujon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A szerelem szobát keres
-8%
David Safier
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az örömlány
-8%
Murata Kijoko
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,98 €
Ember a sötétben - Paul Auster életműsorozat
-8%
Paul Auster
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Alice Gondolatországban - Regényes bevezetés a filozófiába
-8%
Roger-Pol Droit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €