Horváth Hilda

Remekművek titkos élete 2.

Sokakat érdekel, hogy mi van a kulisszák mögött. Egy műtárgy esetében nemcsak az a kérdés, hogy ki volt az alkotója és mikor készült, hanem az is, hogy kinek a birtokában volt egykor, mikor került aukcióra, vagy éppen miért lappangott, hova tűnt el évtizedekre, és miként bukkant fel ismét. Rendkívül nehéz ma már fellelni elkallódott értékeinket, s nagy esemény, ha néhány darabot azonosítani tudunk közülük. Könyvünk célja, hogy fellebbentsük a fátylat a háttérben zajló kutatásokról, s olyan értékes iparművészeti tárgyakat mutassunk be, amelyek előkerülése a csodával határos. Izgalmas, rendkívül érdekes, szinte nyomozást igénylő feladat a megtalálásuk, amelyben a szerencsének – természetesen a tudás mellett – sokszor meghatározó szerepe van. A fejezeteket azok a szakemberek írják, akik az adott témával a legtöbbet foglalkoztak, vagy éppen hozzájuk fűződik a tárgyhoz kapcsolódó rejtélyek kibogozása. A festmények, ha előbukkannak, többnyire nagyobb nyilvánosságot kapnak, ezért szeretnénk most az iparművészeti alkotásokat, kisplasztikákat középpontba helyezni. Ne csak a szakma tudjon róluk, a kulturális javak iránt érdeklődő közönség is megismerhesse különleges történetüket – hiszen mint a könyveknek, a tárgyaknak is megvan a maguk sorsa.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Holnap Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 432
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 530 g
Méretek (Sz-M-H) 140-197-30
EAN 9789633495025
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Klasszikus autók könyve - Átfogó képes album
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
30,13 €
VOLT EGYSZER KÉT HAJÓGYÁR...
Ján Chovan, Dr. Czifra György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
42,90 €
Klasszikus vitorlás jachtok
-8%
Jill Bobrow
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
65,55 €
60,31 €
A nagy V - Villamos mozdonyok Magyarországról
-8%
Süveges László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
42,30 €
38,92 €