Szerző Horváth Hilda
Sokakat érdekel, hogy mi van a kulisszák mögött. Egy műtárgy esetében nemcsak az a kérdés, hogy ki volt az alkotója és mikor készült, hanem az is, hogy kinek a birtokában volt egykor, mikor került aukcióra, vagy éppen miért lappangott, hova tűnt el évtizedekre,…
VARGA PÉTER (Salgótarján, 1951) Ferenczy Noémi-díjas ötvösrestaurátor-művész. Érettségi után a Magyar Pénzverőben dolgozott, ezüstműves szakképzettséget szerzett, s főként a régi korok ötvösművei ragadták meg. 1974-től 2011-ig az Iparművészeti Múzeum…
A kiadvány első részében, általánosságban esik szó a különböző korok kastélyairól, illetve a Kárpát-medence kastélyainak mai helyzetéről. A könyv legnagyobb részében azonban, tájegységek, illetve vármegyék szerint tárgyalt rendben ismerkedhet meg az…
MOLNÁR IMRE (Budapest, 1942) Ferenczy Noémi-díjas bőrműves iparművész. Alkotói életútjára nagy hatással volt az 1970-es években induló táncházmozgalom, valamint a Fiatalok Népművészeti Stúdiója, amelynek maga is tagja, aktív résztvevője volt. 1973-ban…



