Kazuo Ishiguro
Napok romjai (új kiadás)
Ishiguro 1989-ben megjelent, immár klasszikussá vált regénye a feljebbvalóihoz, a hatalomhoz és a mindenkori elvárásokhoz vakon igazodó ember szívszorító története. Stevens, a főkomornyik egyszer csak lehetőséget kap, hogy beutazza Angliát – s egyúttal életének emlékeit. Nemcsak varázslatos, hanem zavarba ejtő is ez az utazás: Stevensszel együtt tűnődhetünk az igazi „méltóság” mibenlétén, az élet elveszett-elvesztegetett lehetőségein, s egyúttal az 1930-as évek Angliájába is bepillantunk, legalábbis annak az angol arisztokráciának a világába, amely oly sokáig mint úriemberekkel próbált tárgyalni és barátkozni a náci Németország vezetőivel. „Ez csak egy érzelmes szerelmi történet” – mondja a regény egyik szereplője, éppen azt sugallva, hogy a regény sokkal több annál: a történelmi vakságról, gyávaságról és az erkölcsösségnek álcázott meghunyászkodásról szóló örökérvényű történet. Kazuo Ishiguro ezzel a könyvével robbant be a világirodalomba, elnyerte vele a Booker-díjat, s film is készült belőle Anthony Hopkins és Emma Thompson főszereplésével.

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | Helikon Kiadó |
| Megjelenés éve | 2026 |
| Oldalak száma | 276 |
| Kötés típusa | puha kötés |
| Súly (g) | 270 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 121-183-23 |
| EAN | 9786151300640 |
| Szállítási idő | 4-8 munkanap |