Lindsey Olsson
A Boszorkánypróba (éldekorált)
Orloneában mindennél jobban félik a boszorkányt. Minden egyes nemzedékben újjászületik, ő az egyetlen, akinek születésétől kezdve mágia folyik az ereiben, és puszta gondolattal is képes bevetni a mágiát. Így amikor az ország fővárosában, Gadore-ban hullani kezdenek az őrök, akiket kegyetlen és gonosz mágia gyilkol halomra egymás után, mindenki tudja, hogy a boszorkány visszatért – és senki sincs biztonságban addig, míg meg nem ölik. Toran a herceg Koronája, a királyi őrség legképzettebb harcosa. Azt a feladatot kapja, hogy vezesse a boszorkány utáni hajszát, ezért megpróbál a küldetésére összpontosítani, hogy elfeledje múltja kísérteteit. És miután tudomást szerez Nesről, a tolvajról, aki szokatlan módon képes kiszimatolni a mágiát, erővel ráveszi, hogy csatlakozzon a boszorkányvadászathoz. Amikor szembenéznek a halálos mágiával és a túlvilági fenyegetésekkel, a kölcsönös megvetésük valami sokkal bizsergetőbbé válik, és azon kapják magukat, hogy eddig elképzelhetetlen módon vonzódnak egymáshoz. A boszorkány azonban egy lépéssel előttük jár, és ahogy gyűlnek a holttestek, félő, hogy a titkok is napvilágra kerülnek – olyan titkok, amelyek mindent elpusztíthatnak, mind a köztük lévő törékeny bizalmat, mind magát Gadore városát. 16+

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | Menő könyvek |
| Megjelenés éve | 2026 |
| Oldalak száma | 384 |
| Kötés típusa | puha kötés |
| Súly (g) | 356 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 135-215-25 |
| EAN | 9789635849468 |
| Szállítási idő | online ár - Készleten - 1 munkanap |