Stuart Vyse
A babona - Osiris Könytár
Talán az olvasóval is előfordul olykor, hogy lekopogja a jó szerencséjét – persze csakis alulról és fafelületen –, esetleg rossz érzéssel tölti el, ha a tizenharmadika péntekre esik, vagy ha egy fekete macska átmegy előtte az úton. Annak ellenére, hogy világunkat állítólag a tudomány uralja, a babonás hiedelmek – úgy a hagyományosak, mint az újabbak – meglepően tartósnak bizonyulnak. Honnan származnak a babonák, és miért élnek velünk még ma is? Stuart Vyse amerikai pszichológusprofesszor kötete a babona természetét igyekszik feltárni, miközben végigköveti a babonaság izgalmas történetét az ókortól napjainkig. Két évezreden át a babonaság vádja leginkább az idegen vallásokkal és a tévesnek ítélt vallási gyakorlatokkal szemben fogalmazódott meg, és elsődleges célja a csoportok elkülönítése, valamint a vallási vagy világi hatalmi pozíció érvényesítése volt. A felvilágosodás után a babonának minősítés továbbra is különböző csoportok meghatározására szolgált, de a választóvonal immár az észszerűség és az észszerűtlenség között húzódott. A modern világ tudományon alapuló technológiai fejlődése ellenére a babonás hiedelmek és viselkedésmódok továbbra is széles körben elterjedtek. Miközben a szerző áttekintést ad a legismertebb babonás hiedelmek eredetéről és azok fennmaradásának pszichológiai okairól, arra is kitér, hogy miként alakulhat a babona mint szemléletmód jövőbeli sorsa.

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft. |
| Megjelenés éve | 2026 |
| Oldalak száma | 150 |
| Kötés típusa | puha kötés |
| Súly (g) | 184 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 130-200-10 |
| EAN | 9789632765501 |
| Szállítási idő | 4-8 munkanap |