Borsi Bálint

Hallunk titeket - kortárs antológia

Klasszikus felépítésű, ciklusokba rendezett kortárs antológia, a mai kortárs „dalszerzők” verseiből. Minden vers mellett több széljegyzet szerepel, ami kontextusba helyezi, más szerzők műveivel kapcsolja össze, esetleg megmagyarázza 1-1 sor, fogalom jelentését.

A kötetet szerkeszti és a versek mellé széljegyzetet ír: Borsi Bálint

Felkért szerzők: Barkóczi Noémi, Berta Csongor (Bongor), Cseri Hanna, Halász Emese (Indigó), Halász Kolos (CoLee), Horváth Krisztián (Krúbi), Olasz Patrik (Ótvar Pestis), Schwarcz Ádám (BetonHofi), Süli Laura (laurie.), Szirmai Marcell (Pogány Induló)

„A magyar dalköltészet ma talán korábban sosem látott módon virágzik. Míg a 2000-es években hazai előadok koncertjeire inkább kis klubokba járt az ember, ma fiatal hazai előadók töltik meg az ország arénáit és sportcsarnokait, neveik a legnagyobb külföldi headlinerek mellett sorakoznak a fesztiválokon, számaik milliós hallgatottságot produkálnak az online lejátszási listákon.

Egyesek tudatosan, mások ösztönösen építkeznek az elődök örökségéből. A szövegek közt akadnak kész versek, de akadnak pontokon versbe átcsapó dalszövegek is. Témáik és hangjuk nagyon különböző, ahogy a szerzőik is azok. Egy valami azonban közös bennük: kendőzetlenül és autentikusan mesélnek róla, mit jelent fiatalnak lenni a 2020-as évek Magyarországán. És ha valaki őszintén beszél hozzánk, érdemes figyelni.” (Borsi Bálint)"

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Trend Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 168
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 298 g
Méretek (Sz-M-H) 148-210-17
EAN 9786156469700
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hátha megmarad valami (ebből is )
-9%
Macsovszky Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,00 €
8,19 €
Bosnyák képek és más feljegyzések útközben
-8%
Szász Pál
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,00 €
6,44 €
Gomolygás - Egy író útja
-8%
Elena Ferrante
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Most az egyszer
-8%
Nádas Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Márai Sándor - Füves könyv (új kiadás)
-8%
Márai Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Apakaland - Egy nagycsalád válogatott történetei
-8%
Süveges Gergő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €

Korábban megtekintett: