Márai Sándor

Márai Sándor - Füves könyv (új kiadás)

Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Elemi ismereteket kíván közvetíteni ez emberi élet alapigazságait illetően. Márai Sándor 1943-ban írott művét Epiktétosznak, kedves Marcus Aureliusának, Montaigne-nak és valamennyi sztoikusnak ajánlja, akiktől a hatalomról, a jókedvről, a félelemmentes életről tanult. A Füves könyv a Helikon Kiadó gondozásában egy új sorozat részeként jelenik meg, melyben Márai életbölcsességeit olvashatjuk. A sorozat köteteit Kő Boldizsár csodálatos illusztrációi díszítik. „OLVASÓ, ez a könyv szeretne őszinte lenni. Egy ember írta, kinek tudása szerény és véges. Nem akar mást ez a könyv, mint mind a megszámlálhatatlan könyvek, melyek a régmúlt és félmúlt időben beszélni akartak az ember sorsáról a világban. Szeretné elmondani egy ember, hogyan kell lakni, enni, inni, aludni, betegnek lenni és egészségesnek maradni, szeretni és unatkozni, készülni a halálra és megbékélni az élettel.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 256
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 324 g
Méretek (Sz-M-H) 110-185-20
EAN 9786151300756
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Romok között
-8%
Csigó Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Felszámolás
-8%
Kántor Lajos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,00 €
8,28 €
Vörös posztó (éldekorált)
-8%
Bauer Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Rejtett parázs
-8%
Vadkerti Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,00 €
12,88 €
Mellékalak
Vida Gergely
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,00 €
Apád előtt ne vetkőzz (új kiadás)
-8%
Péterfy-Novák Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
A cégvezető
-8%
Háy János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Egy nő - Alapdarab
-8%
Esterházy Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €

Korábban megtekintett: