Marilyn Miller

Fenevad

Nem tudom, hol vagyok, csak azt, hogy kísérleteznek rajtam… Ugyan ki akar kísérleti patkány lenni? Senki. Miközben a szökést tervezem, összezárnak valakivel, aki maga a két lábon járó kísértés. Alanyok vagyunk, nem emberek, mégis kapunk valamit, amit egyikünk sem remélt. Lopott perceket a pokol mélyén. Ám az utolsó kísérlet vérbe fullad, és nekem sikerül megszöknöm. Nem állok meg. Egészen az orosz vadon mélyéig menekülök, ahol talán végre biztonságban vagyok. Aztán egy napon rám talál egy nő, akiről nem tudom eldönteni, hogy az ellenségem vagy a végzetem… Meg akarom törni, el akarom pusztítani. Ennek ellenére a kunyhó sötétjében egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Olvasunk az egymás testén hagyott jelekből és hegekből, és közben rájövünk: nem mi vagyunk a szörnyetegek, hanem azok, akik fenevadat akartak teremteni belőlünk. Marilyn Miller ebben a történetben megmutatja, hogy az ember a legkegyetlenebb ragadozó. Egy sötét világot tár fel a túlélésről, vad ösztönökről és olyan érzésekről, amiket nem lehet kiirtani a szívből. „Történet, melyben nem az életben maradás, hanem a szív a legnagyobb tét.” – livibooks24 „Mesterien szövi a sötét titkok és veszélyes vonzalom szálait.” – Angie_blog „Ez a történet az elme végtelen játéka, melyet a vágy, a bátorság és a megrendült bizalom vezérel.” – Bookaholic77

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Álomgyár Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 432
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 356 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-26
EAN 9789636834579
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

A legszebb Grimm mesék
-8%
Grimm Testvérek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Essex Vérebei
-8%
Dan Jones
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,30 €
20,52 €
Van miért élni - Az élet célja és a reziliencia
-8%
Viktor E. Frankl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Egyszer volt... - Az emberi test titkainak enciklopédiája
Jean Barbaud
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
Bori a gyerekorvosnál - Barátnőm, Bori
-8%
Lena Bachmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Az elemek periódusos rendszere
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,75 €
Egyszerűbb gyermekkor /Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket?
-8%
Kim John Payne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €
Pukikönyv: Kisállatok
-8%
Szilágyi Hajnalka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €

Korábban megtekintett: