Borbély László Péter
De-Code - Barta Zsolt Péter
Barta Zsolt Péter a magyar kortárs fotográfia kiemelkedő alakja, e könyv megjelenésekor a pályája delelőjén tartó, hatvanhárom éves alkotó. Életműve ezért nyitott, alkotói önmegvalósításának lehetőségei határtalanok, és eddigi művészi progressziója alapján méltán várhatunk még tőle különleges alkotásokat. Furcsa paradoxon azonban, hogy életművének e negyvenöt évnyi szakasza – a nyitottsága ellenére – teljességet is mutat. Ez a minden mozzanatában az ösztönös művész tehetségével megvalósított alkotói időszak lényegi jegyeiben már reprezentálja az életmű egészét. Jelen kötet az életmű nyitottságára és a recepció folyamatos alakulására tekintettel igyekszik ellépni a klasszikus értelemben vett monográfia hagyományától, és nem törekszik sem a részletes életrajzi szempontok érvényesítésére, sem pedig a vizsgálható alkotói munkásság valamennyi aspektusának feldolgozására. A gazdag fotóanyaggal illusztrált kötet a lehetséges közelítési irányokra, a kirajzolódó mintázatokra, sűrűsödési pontokra mutat rá.

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | MMA Kiadó |
| Megjelenés éve | 2026 |
| Oldalak száma | 320 |
| Kötés típusa | keménytábla |
| Súly (g) | 2130 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 235-280-32 |
| EAN | 9786156668677 |
| Szállítási idő | Nem elérhető |