Csillámpóni, gyere haza!

Az elmúlt huszonöt évben született kedvenc történeteim, a bölcsőtől a nagykorúságig, ismert és ismeretlen írásokkal. Tárcaregény a klimax­tól a klamaxig: egy családról, egy nőről, aki épp mint én, anya, feleség, író, pakolórobot, a konyha ördöge és világcsavargó – szeretne leginkább lenni… De persze kivárja, míg ismét rákerül a sor, azt a… Mennyit is? Húsz? Huszonöt évet? Maradnak az írásban megragadható pillanatok, amelyekben felfedezhetjük a napi ringslipil árnyékában felbukkanó csillámpónit: a boldogság, szabadság megtestesítőjét. Vagy valami egészen mást… Lehet-e még háziasszonyból SUP-világbajnok, mielőtt a vízi rendőrök kitessékelik a Balatonból? Valóban elrepíti a balatoni vihar a gyerekek kedvenc csillámpóniját, ha anya nem figyel az északi szélre? Kinőttük a kisgyerekes létet. Vajon a szélsebesen kamaszodó gyerekek érzelmi hullámvasútján ülünk, s ezt hívjuk – nem szakszóval! – klamaxnak? Vagy klimaxolok, hormonálisan hullámvasutazom, és ha összeér a két létállapot, robbanunk? „A nőknek az én koromban – magyarázom a Kisebbiknek –, mikor már nem lehet gyerekük, elfogynak a babahormonjaik, cserébe támadnak bizonyos tüneteik. Például nem hajlandóak tovább csendben tűrni az ostobaságot és a kioktatást. Kissé feszültebben reagálnak rá, mint amikor még azt hitték, talán a hormonok hatására, hogy kötelességük. A lányom komoly képpel végighallgat, majd: – De anya, neked már régóta van ilyen klimaxod, igaz? Nem tudok nem szívből röhögni: – Drága szívem, még csak most jön a java!” AJÁNLÓK: „A Csillámpóni, gyere haza! picit olyan, mint egy irodalmi TikTok. Egymástól gyorsan váltó szín és érzés, mélység és humor. Ez a könyv egyszerű, tele szeretettel, egyszerre könnyed és bölcs. Tápláld az agyad, olvass, csöppenj Zsuzsa színes képeibe, kalandozz vele kedved szerint! Vidd magaddal a buszra, az ágyba, akár a wc-re. Ha kevés az időd, csak egy történetet olvass, már az is tölt! Ha de megteheted, jöhet kakaó a kézbe, pléd a térdre: engedd bele magad Rácz Zsuzsa színes-szagos-szerethető világába.” Semjén Nóra (Anyakivan) „Elolvastam. Nagyon tetszett. Mennyivel kellemesebb lenne a világ, ha olyan őszinte derűvel tekintenének a nők, a férfiak és a gyerekek egymásra és magukra, ahogy Rácz Zsuzsa teszi. Zsuzsit egyetemisták kora óta ismerem. Nála ez nem írói szerep, ő valóban ilyen.” Kepes András (Igazad van, Két macska voltam, Istenek és emberek) „Csillámpónik márpedig vannak, kérdés, hogy bennünk, vagy rajtunk kívül. Vagy – néha – mi magunk vagyunk azok? Rácz Zsuzsa kötetét olvasva önkéntelenül is keresni kezded a választ, és már ez a keresés is egészen felvillanyozó érzés. Arról nem is beszélve, milyen sírva-nevetve nyugtatni, hogy mindezzel egyáltalán nem vagy egyedül…” Dobrary Sarolta, (Üvegtigris, Léna)