Mercedes Ron

A ti hibátok

A ti hibátok ott kezdődik, ahol a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” véget ér. Mert az nem lehet, hogy Nick és Noah története csak úgy véget érjen. A kis Andy születése nemcsak földöntúli boldogságot hoz az életükbe, hanem fenekestül felforgatja a világukat. Egyetlen pillanat alatt felborul az a törékeny egyensúly, amelyet büszkeségből, szenvedélyből és a múlt sebeiből építettek fel. Miközben Noah a régi önmagát keresi a tükörben, Nick rádöbben, hogy az apaság nemcsak végtelen szeretetet ébreszt benne, hanem előássa a múlt kísérteteit is, amelyek elől évek óta menekül. Aztán amikor súlyos vádak kereszttüzébe kerül, egyszerre minden összeomlik. A káoszban a szerelem sem nyújt többé menedéket, hanem ismét csatatérré válik. Nick és Noah újra falakat húznak maguk köré, és megfeledkeznek arról, hogy mindig is együtt voltak a legerősebbek. Pedig éppen akkor taszítják el egymást, amikor a legnagyobb szükségük lenne a másikra. Egyetlen dolog veszélyesebb annál, mint amikor Nick és Noah együtt száll szembe a világgal: amikor egymás ellen fordulnak. Robbanékonyak. Kiszámíthatatlanok. Megállíthatatlanok. A történetük megmutatja, hogy a szerelem néha mindent legyőz, máskor pedig mindent lángba borít. És ha egyszer felcsapnak a lángok, senki sem ússza meg ép bőrrel. A kérdés csak az... Ezúttal ki lesz a hibás?

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Menő könyvek
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 464
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 426 g
Méretek (Sz-M-H) 135-215-27
EAN 9789635849697
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Meggyőző érvek (éldekorált)
-8%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Baráti beszélgetések - KULT Könyvek (új kiadás)
-8%
Sally Rooney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az összes többi holnap (éldekorált)
-8%
Joanne Yi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
A nyomkeresők
-8%
Charles Frazier
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
A múlt lankái
-8%
Cserháti Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Hiányod maga a sötétség
-8%
Jón Kalman Stefánsson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
Eisen - buffo-regény
-8%
Guzel Jahina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
A klastrom titka (éldekorált)
-8%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €

Korábban megtekintett: