NYIRŐ JÓZSEF

NÉMA KÜZDELEM

Bizonyára nincs olyan magyar ember a világon, még a legmegveszekedettebb kozmopolita nézeteket vallók között sem, akiben legalább egyszer életében ne merült volna fel a kérdés: hogyan veszíthettük el Erdélyt? Mert az nem kérdés, hogy nem is annyira elvették tőlünk, mint inkább elveszítettük. Elveszítettük, mint egy pénztárcát, miközben részeg fővel hazafelé tántorogtunk a Monarchiához címzett kaszinóból, s amikor ránk virradt a reggel, másnaposan, sajgó fővel meredtünk magunk elé, és dühösek voltunk az egész világra, mely megcsalt és meglopott bennünket. A hogyanra Nyirő József izgalmas regénye, a Néma küzdelem adja meg a választ, mely megrázó egyéni és közösségi sorsokon keresztül ábrázolja azt a korszakot, amely a Trianonhoz vezető út utolsó szegmensét kikövezte. Nyirő József e műve 1944-ben jelent meg először, mintha a szerző előre megérezte volna, hogy Erdély hovatartozása hamarosan ismét „forró téma” lesz. Az lett. Olyannyira, hogy hideg fővel még ma sem könnyű olvasni róla…

Nyelv magyar
Kiadó LAZI BT.
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 422
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 530 g
Méretek (Sz-M-H) 145-205-35
EAN 9789632671284
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A Dűne gyermekei - Dűne 03. (új kiadás)
-10%
Frank Herbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
Napló a kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása sikeres elsajátításához
-10%
Sean Covey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Sulitanoda - Írás-helyesírás 1. osztályosok részére
-10%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,20 €
4,68 €
SOKSZÍNŰ MATEMATIKA FELADATGYŰJTEMÉNY 11-12. OSZTÁLY (2024-TŐL )
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
101 dolog, amit jó, ha tudsz a versenypályákról
Niko Domínguez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,20 €
Real Life Global Pre-Intermediate Teachers Handbook
Melanie Williams
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,79 €
Barátom, a mamut - Időutazás négy keréken
-10%
Geronimo Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Hajrá, Cinnford! - Cinnfordi kalandok
-10%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €

Korábban megtekintett: