STEFAN ZWEIG

DÉMONOK ÉS MESTEREK

Stefan Zweig, mint azt visszaemlékezéseiből tudjuk, az I. világháború traumája után kegyelmi időszakként élte meg a XX. század harmadik évtizedét, mely a hosszú béke illúziójával kecsegtetett. A nyugodt alkotásnak ezekben az éveiben főként az előtte járt nagy alkotók személyisége, egyéniségük és művük kapcsolata foglalkoztatta ennek egyik bizonyítéka volt világviszonylatban is jelentős kéziratgyűjteménye. 1920-ban, 1925-ben és 1928-ban megjelent tanulmányköteteiben összefoglaló címük: A világ építőmesterei Zweig jóval nagyobb terjedelmű és sokkal elmélyültebb elemzést írt kedves alkotóiról, mint a Csillagórák című kötet néhány zseniális ecsetvonással megragadott művészportréiban. Ezekben a részben új fordításban, részben magyarul most először megjelenő hosszabb lélegzetű tanulmányokban lépésről lépésre, példák sorát idézve férkőzik közel például Balzac élethabzsoló egyéniségéhez és sorsokban dúskáló óriásfreskójához, az Emberi színjáték-hoz; szinte fejlődésregényként ábrázolja Hölderlin tragikus pályáját, benne a költő-fenomén megszállott küzdelmét, melyet démonaival vívott a sorsának érzett költészetért. Az 1928-as kötetből vett Tolsztoj-tanulmányban Zweig új megvilágításba helyezi az író öregkori műveit: kiérezni véli belőlük a Jasznaja Poljana-i próféta örök lelkifurdalását. Miközben érzékletesen leírja az aszkéta életet hirdető öreg gróf egy kényelemben töltött napját, Zweig az írói hitelesség kérdéseit is feszegeti a tőle megszokott szenvedéllyel.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2006
EAN 9789630779036
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Picking Daisies on Sundays - Százszor-szépek
-8%
Liana Cincotti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
20,20 €
Egyedem, begyedem, tengertánc /Mondókák
-8%
Leporelló
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,20 €
5,71 €
Rovarok /Mi Micsoda Junior
-8%
Barbel Oftring
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Megfogtam egy szúnyogot - Ringató-lapozók (új kiadás)
-8%
Gróh Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,20 €
6,63 €
Zörgős textilkönyv - Traktorok
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
God of Malice
Rina Kent
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,95 €
Artemis
Andy Weir
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Káprázat az élet - puha kötés (új kiadás)
-8%
Schaffer Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €

Korábban megtekintett: