Árvácska

Móricz Zsigmond 1941-ben jelentette meg az Árvácskát, művészetének e vasszerűen kikezdhetetlen tömör remekét. A regény a magyar elbeszélőirodalom egyik csúcsteljesítménye, nyelvünkön kevés hozzá mérhetőt írtak. Az író tudatosan közelít a költészethez, amikor fejezetek helyett zsoltárokra tagolja. A kis lelenclányt vicsorgó szörnyként állja körül a felnőttek kórusa, megtört életüket torolják meg az ártatlanon. Vádirat ez, ahol már nincsenek vádlottak, százados mérgezettség érleli gyümölcsét, már senki sem felelős, sem lent, sem fent, talán az égben sem. Minél gyötrőbb a kép, annál szenvtelenebb az író, nem értelmünkhöz szól, és nem akaratunkat akarja felrázni, idegeinkbe lopja be a tehetetlenség metsző fájdalmát. A szerző újra elhozza a tüzet végső megoldásnak, de nem a bosszú diadalmas lángjait és az áldozat hatásos máglyáját, a kiegyenlítést hozza el a kiegyenlíthetetlenre: az enyészetet. Hó lepi el a törmelékeket. "Nyoma sem látszott annak, hogy itt ház állott, és hogy abban emberek éltek, s azok az emberek itt elmúltak a hó alatt. Elmúlt a hangjuk és a mozgásuk, elmúlt a rosszaságuk és elmúlt a kegyetlenség. Minden békés lett, s a sértettségekből füst és pára."