WILBUR SMITH

A HETEDIK TEKERCS

Ahogyan Hitchcock szokott feltunni saját filmjeiben, úgy lép most a színre Wilbur Smith is ebben a történetben. Nem személyesen, csak „A folyó Istene című regényével, mely kiindulópontul szolgál a szépséges régésznő, Royan és a jóképű, gazdag Nicholas számára egy fantasztikus afrikai expedícióhoz. Mamose fáraó négyezer éves sírját próbálják feltárni, méghozzá az egykori írnok-rabszolga, a zseniális Taita homályos útmutatásai alapján. Taita, akit „A folyó istené-ben ismertünk és szerettünk meg, most hirtelen elszánt ellenféllé válik. Ennyi idő távlatából is védelmezni képes hajdani urát és imádott úrnőjét. Életveszélyes trükkjeinél csak egy valamitol kell Royanéknak jobban félniük. Az emberi kapzsiságtól és egy fanatikus, kegyetlen műgyűjtőtől, aki bármire képes a fáraó csodás kincseiért. Az előzményét „A folyó istene, a folytatását pedig „A mágus című kötetekben ismerheti meg.

Nyelv magyar
Kiadó DELEJ
EAN 9789639124325
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az esőpiac
-10%
You Yeong-Gwang
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Mása és a Medve: 10 perces mesék
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
Csak a hold az égen
-10%
John Scalzi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,30 €
15,57 €
Általános pánik - Hard Boiled
-10%
James Ellroy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Fóbiák és mániák - A világ története 99 rögeszme tükrében
-10%
Kate Summerscale
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Bogyó és Babóca énekel (új kiadás)
-10%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,51 €
Sémakémia - Miért éppen vele? Miért éppen így? Párválasztásunk és párkapcsolataink rejtett dinamikái
-10%
Szabó-Bartha Anett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Kezdők szlovák nyelvkönyve - letölthető hanganyaggal (új kiadás)
Helen Davies
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €

Korábban megtekintett: