Keresési eredmények
Kinizsi ?Pál a magyar történelem egyik különös és kiemelkedő alakja. De ki volt valójában Kinizsi, akit már életében is legendák öveztek? Aki Mátyás királynak malomkő tálcán szolgálta fel az italt? Aki két halott törökkel a hóna alatt, egy harmadikkal…
A kristálytiszta kék ég alatt elterülő Balaton a nap sugarát millió apró fénycsillámra bontja szét nappal, éjjel pedig az óriási aranykorongként tündöklő telihold széles aranyhidat von a tóra, amely a szív kincséhez vezet el. Ezt a varázslatos tájat…
Kr. u. 1008-ban járunk, István megtette az első lépéseket a hatalom megszilárdítása érdekében. A főszereplő család életének viszontagságain keresztül megismerhetjük a korszellemet, a katonai és diplomáciai törekvéseket, célokat. Jó úton halad vajon a…
Az Állatfarm George Orwell ellenállhatatlanul ötletes, szellemes és mulatságos szatírája. Látszólag olyan állatokról szól, akik elűzik annak a farmnak a tulajdonosát, ahol élnek, így felszabadítva magukat az ember zsarnoki uralma alól. Ezután maguk vezetik…
Benedek Elek népszerű mesefüzére, a Mirkó király csodálatos történetet tár az olvasók elé. Főhősünk hét ország ura, aki a nagy hatalmú Bűbájossal harcol a hétszer szép királykisasszonyért. Mirkó király minden erejével meg akarja védeni lányát, akit felelőtlenül…
Anne Shirley immár Mrs. dr. Blythe, a Prince Edward-szigeteki Glent St. Maryben él családjával. Képzelőerejének teremtő varázsa és egyéniségének soha nem szűnő bája továbbra is rabul ejti a szíveket. Noha Glen nem számít népes városnak, Avonlea-hez hasonlóan…
N. Nozdroviczky Lajos (1862–1943) életét már gyermekkorától kezdve meghatározta a természet és a vadászat szeretete. Diana, a vadászat istennője már akkor „betakarta varázsfátyolával, hogy azután soha többé ne meneküljön ihletétől”. Tízéves volt, amikor…
1848. március 19., Nagyenyed. Három kollégiumi diák aznap este tudja meg, hogy Pesten győzött a forradalom. A jóbarátok addigi nyugodt élete fenekestül felfordul. Történelmi időket élnek meg, pillanatok alatt felnőtté válnak: politizálnak, dolgoznak,…
„Vásárolj magadnak egy császárt!" Mai világunk kialakításában hatalmas szerepe volt egy augsburgi bankárcsaládnak, a Fuggereknek. A dinasztiát 1367-ben alapította egy szegény vidéki takács, Hans Fugger. Alig százötven évvel később már a Német-római Birodalom…
A XIX. században, amikor szinte divattá vált a hasonmás-téma, a fiatal Dosztojevszkij fantáziáját is megragadja, és Chamissóhoz, Hoffmannhoz, Gogolhoz hasonlóan ő is megalkotja a maga kettévált életű, megkettőződött tudatú hősét, a tragikus és egyben…
Vidám sürgés-forgással kezdődik Louisa May Alcott lebilincselő meséje: esküvőre készül a család. Három év telt el a Kisasszonyok óta, felserdültek a March lányok, és nagy várakozásokkal tekintenek a jövőbe. Meg az új asszonyok gondtalan derűlátásával…
Eric Marshall fényes jövő előtt álló fiatal férfi, egy vagyonos család sarja, aki – azért, hogy szívességet tegyen egy barátjának – helyettes tanári állást vállal a Prince Edward-sziget egy kisvárosában, Lindseyben. Nem számít túl sok izgalomra, arra…
George Orwell zseniális disztópiáját 1948-ban írta meg, de mit sem veszített aktualitásából. Az író által bevezetett fogalmak, mint például a Nagy Testvér, a Gondolatrendőrség, a 101-es szoba, vagy az olyan mondatok, mint: „a szabadság az, ha szabadon…
Maderspach Viktor Erdély szülöttje volt, valamikor hatalmas birtokok ura, hiszen a Zsil völgyének vidéke, a Retyezát és a Páreng-havasok jó része a Maderspach-birtokhoz tartozott. Ebben az elhagyatott vadon világban nőtt fel, itt szívta magába a természet…
Svejk egyike azoknak az irodalmi alakoknak, akik a szó szoros értelmében önálló életre keltek: akinél csaknem lényegtelen, hogy ki is volt szülőatyja, azaz a róla szóló világhírű regény szerzője. Egy 2019-es európai felmérés szerint ezer megkérdezettből…
„Volt Tündérország királyának egy gyönyörűséges szép leánya, akinél szebbet a világ nem látott, s aki olyan sebesen tudott szaladni, mint a szél. Nem is volt más az ő neve: Szélike királykisasszony. Egyszer kihirdetteti a király az országban, még azon…
„Az összes kép jelkép – éspedig kettős értelemben: egyrészt mert a legősibb alapokból sugároznak ki, és ezáltal nyernek jelentést; másrészt mert önmagukon túlmutatva a lét jelentésére – értelmére – utalnak vissza. Hogyan fedezhetnénk föl ezeket a képeket,…
Harmincéves sem volt még Emily, a középső Brontë nővér, amikor – egy esztendővel a halála előtt – megírta ezt a regényt, a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi regényét, mely romantikus meseszövése dacára talán az első modern angol regény is. A…
„Ferenc pápa 2015-ben meghirdette az Irgalmasság szent évét, és én akkor arra gondoltam, hogy csináljunk magunknak játékosan-komolyan egy iskolát: az Irgalmasság Iskoláját. Az irgalmasságnak van tizennégy cselekedete: hét testi és hét lelki cselekedete.…
A párkapcsolat alapköve, hogy együtt többre legyünk képesek, mint külön-külön – állítja Josef Kirschner legújabb könyvében. Ehhez viszont őszintén szembe kell néznünk előbb a saját problémáinkkal, félelmeinkkel, és tisztában kell lennünk azzal, hogy…
Summert és Leót a múltjukat beárnyékoló tragédiák és veszteségek sodorták egymás mellé, és tették elválaszthatatlan barátokká, akik mindig számíthatnak a másikra. Egy Land Cruiser az otthonuk, ezzel járják a napfényes Kalifornia mesés tájait. Bohém életmódjukat…
A nehéz, küzdelmes évek során, mikor életük sokkal inkább a fájdalmakról és veszteségekről szólt, mint a reményről, Isten egy különleges eseményre készítette föl a Smith családot: fiuk halálára, majd feltámadására. Amikor az egyik télen Joyce Smith tizennégy…
Mátyás király fia, Corvin János fényesen bebizonyította, hogy képes a török ellen eredménnyel sereget vezetni, és a boszniai pasa agresszív törekvéseinek ellenállni. A gondjaira bízott Szlavóniát a legjobb tudása szerint egységbe forrasztotta, és báni…
A II. Ulászló királyt is ellenőrzésük alatt tartó oligarchák, Corvin legnagyobb ellenségei, nem hagynak fel a herceget teljesen ellehetetlenítő terveikkel, és vagyonából végérvényesen ki akarják forgatni őt. A király semmit nem tart be abból, amit azért…
A szerző az első világháború idején három évet szolgált az orosz, román és olasz fronton. A háború végén tartalékos főhadnagyként szerelt le, később, 1929-ben Horthy Miklós vitézzé avatta. Az És mégis élünk című regénye az 1920-as trianoni békeszerződés…
Nadler Herbert a magyar vadásztársadalom megkerülhetetlen alakja. Nevéhez fűződik többek között a „Nadler-pontok” bevezetése, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatói tiszte, a Természet című lap szerkesztése, és egy időben még a mezőgazdasági főtanácsosi…
„A legkomolyabb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval.” „Minden okos ember képes terveket szőni egy háború megnyerésére, amennyiben nem az ő felelőssége ezen tervek végrehajtása.” „Mindig is készültem a mártíromságra,…
A regénysorozat második részében az egykori bájos és cserfes, vörös (barátai szerint gesztenyebarna) hajú kislány, Anne (e-vel a végén), immár tizenhat éves ifjú hölgy, aki tanítónőként helyezkedik el Avonlea iskolájában, ahol – még nem is olyan régen…
Polcz Alaine a Hospice Alapítvány létrehozója, író és pszichológus volt, aki a gyermekpszichológia és tanatológia területén is kiemelkedőt alkotott, és akit a halál és a gyász témaköre kiemelten foglalkoztatott. Ebben a könyvében a különböző történelmi…
A Maderspach család története egy, a 18. század elején Magyarországra telepedett német-osztrák família közel három évszázadon átívelő históriájának tükrében mutatja be a reformkor, az 1848-49-es szabadságharc és az Osztrák-Magyar Monarchia szétesését…