Keresési eredmények
Pilpul. Vitatkozás. A talmudikus fejtegetésnek az a módszere, amely arra törekszik, hogy merész elmetornán a Szentírás vagy a Talmud valamely szavából meglepő éleselméjűséggel új értelmet és új vonatkozásokat hámozzon ki. A szó eredetileg borsot és átvitt…
Az összességében 37 nép 120 meséjét tartalmazó Csodalámpa négy kötetét egykoron az Athenaeum Kiadó jelentette meg: a Kék mesekönyvet 1911-ben, a Piros mesekönyvet 1912-ben, az Arany mesekönyvet 1913-ban és az Ezüst mesekönyvet 1914-ben. A kötetek sikere…
Volt egyszer egy asszony, aki gyereket szeretett volna. Egy nap a háza előtt ment el a jó boszorkány, és adott neki egy virágmagot. Az asszony elültette a magot, és gondozta, mígnem két apró szemecske nézett rá kíváncsian a virágszirmok közül. A virág…
Az 1980-as évek elejétől alkalmaznak az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) biológiából ún. problémafeladat-rendszereket, amelyek a biológia, biokémia, biofizika egy-egy problémakörét ölelik fel. Az évek során összegyűlt feladatokból először…
Ma a munkahelyeken a feladatokat projektek formájában osztják ki. A gazdasági élet bármely területéről is legyen szó, az erősödő versenynek köszönhetően mind nagyobb szükség van sikeres projektmenedzserekre. Nem számít, hogy cégünk profilja árutermelés…
Madárfüttyös hajnalra ébredt a falu. Peti korán kelt, hogy pünkösdi virágokra cserélje egy kislány koszorúját. Hazafelé találkozott a szomszédban vendégeskedő Fannikával – s utána számos izgalomban lett része a gyerekeknek. A meséből megismerhetjük az…
„Richard Feynman, a fizika világának legendás alakja, a világot egészen sajátos nézőpontból szemlélve ért el újabb és újabb eredményeket a természet megértésében, melyeket aztán üdítően elegáns módon képes volt másokkal is megosztani. [...] E könyvében…
„Az ismeretlen táj térképét, amit csak egyszer nézhetett meg, alaposan meg kellett jegyeznie, hogy el ne tévedjen majd, ha odaér.” Ezen az ismerős ismeretlen tájon járunk mi is, ahogy Molnár Krisztina Rita novelláinak szereplői. Az eltévedt fiú, a púpos…
Molnár Miklós fotóművész, Balázs Béla-díjas tévéoperatőr, a háromdimenziós fényképezés (3D) területén több éves kutatómunkát végzett, amelynek eredménye ez a világújdonságnak számító fotóalbum. A sajátos megoldású albumban Magyarország közismert, kiemelkedő…
A Mit? Miért? Hogyan? sorozat teljesen megújult 35. kötetéből az óvodások és a kisiskolások megtudhatják, mi történik a repülőtéren, hogyan néz ki egy repülőtér, mi történik beszálláskor és landoláskor, miért nem esik a repülő az égből, hogyan irányítja…
A Gyémánt mesekönyv sikerén fellelkesülve a Scolar Kiadó újabb meseválogatással kedveskedik a gyerekeknek. Ezúttal a legszebb magyar népmeséket gyűjtöttük csokorba, melyek között a legkisebbeknek való tréfás láncmeséktől az állatmeséken át a tündérmesékig…
Juhász Tibor 1992-ben született Salgótarjánban, a Debreceni Egyetem magyar szakos hallgatója. 2012 óta publikál, novellái és versei többek között az Alföld, a Bárka, a Csillagszálló, a Forrás, az Irodalmi Szemle, a Műút, a Palócföld, a Prae, a Tiszatáj,…
„De megígérte, hogy télire köt nekem egy hosszú és meleg sálat.” A Sál-mese úgy kígyózik, mint egy hosszú, tiri-tarka fonalakból kötött sál – az időn át. A gyerekek számára hihetetlen, hogy nagypapa és nagymama is volt egyszer gyerek. Hogy volt, amikor…
Képes egyetlen lány egyesíteni két világot? A négy évtizednyi béke alig-alig enyhítette a goreddi királyságban élő emberek és sárkányok közötti bizalmatlanságot. Bár a magukat emberi alakba préselő sárkányok racionális agyukkal tudósokként és tanárokként…
Mi történik az emberrel séta közben? A József Attila-díjas szerző nagylélegzetű műve egy nagy sétáló naplója, önvizsgálata, lelkigyakorlata. Az olvasót is ezzel kínálja meg: elmélyedéssel, önismerettel, új lélegzetvétellel.
A múlt tragédiáival, megaláztatásaival bátorság kell szembenézni, miként ahhoz is, hogy a megalázottak és megnyomorítottak felálljanak, és képesek legyenek elmesélni a borzalmakat. Lantos Péter megrázó kötetében az örök újrakezdés történetei elevenednek…
Repülnek, mint a sólyom, úsznak, mint a ráják, futnak, mint a gepárd, másznak, mint egy gekkó – az Állati Hősök szuperhősök mágikus állatok bőrébe bújva. És van valami a birtokukban, amit az alattomos Bestiális Csávók mindenáron el akarnak tőlük rabolni……
Valaki hatalmas, mély gödröt ásott az ösvény közepén. Oliver későn veszi észre, és átbucskázik a bicikli kormányán. Ki tehet ilyet? És miért? Tiril és Oliver vizsgálódni kezd. Először a gazzal benőtt Mezőn, majd a kihalt Berkenye-laknál. Aztán előkerül…
Az állandó stresszt gyakran a mindennapi munka velejárójának tekintik. Ez a könyv segít abban, hogy a stressz ne pusztító, hanem építő erő legyen a munkánkban és a magánéletünkben egyaránt. A megfelelő időbeosztás, az önképzés, a tudatos cselekvés és…
A XX. század a háborúk százada volt. Nem élt a korszakban olyan nemzedék, mely ne tapasztalta volna meg a véres harcok következményeit: a lövészárkokat, a bombázásokat, a gáztámadásokat, az örökös félelmet – és a nagyapák, apák, hitvesek, gyermekek halálát.…
A Magyarok a világ körül című sorozat III. kötete: a dél-amerikai és dél-afrikai könyv után a szerző most Maliba, Iránba és Burmába kalauzolja el az olvasót. „A száznál is több kisebb-nagyobb omlatag sztúpa vagy pagoda egy lankás domboldalon áll, mögötte…
Büszke, nyakas, harcos nép Európa közepén – ők a székelyek. Rengeteg titok lengi körül őket. Kezdve azzal, hogy vajon kik ők? Szkíták, avarok, kazárok, kabarok leszármazottai? Egy ősi, elcsángált zsidó törzs maradéka? Görögök, perzsák, gótok, szicíliai…
A Színes otthonban az ismert lakberendezési és divatszakértő, Anna Starmer osztja meg velünk a színek iránti rajongását, és nyújt segítséget abban, hogy megfelelően alakíthassuk át szobánk, lakásunk vagy házunk belső tereit. A pompás fotók segítségével…
Noha Anna egészségesnek tűnik, mégsem tipikus finn kamasz lány – anyja a vasfüggöny mögül került az 1970-es évek nyugati világába, más szokások, más viszonyok közé. Anna lakóhelyén, a „tősgyökeres finn kisvárosban” az emberek gyanakodva tekintenek a…
Kellemesen süt az őszi nap, a szőlőtőkék roskadoznak az érett, zamatos gyümölcstől. Ez a szüret és a mulatság ideje! Misire és testvérére, Dórikára nagy élmény vár: szüleikkel meghívást kapnak egy igazi balatoni szüretre. Csupa móka vár itt rájuk: kereplőznek,…
„A tandem nyaktörő sebességgel száguld a földúton. Az elektromos segédmotor gondoskodik arról, hogy mihamarabb a patanyomok után eredjenek.” Elisa Klapp bűnügyi nyomozó. Anton Stuhl bűnügyi helyszínelő. És ketten együtt: a TANDEM. Nem csupán azért, mert…
„– Turbóüzemmód aktiválva! – kiáltja Anton, és megnyomja a »turbó« feliratú gombot. VÚÚÚÚÚÚÚÚ! A bicikli szinte a levegőbe emelkedik, a működésbe lépő elektromos segédmotor jó szolgálatot tesz.” Elisa Klapp nyomozó. Anton Stuhl bűnügyi helyszínelő. És…
Tegyük szexuális életünket különlegessé ennek a könnyed hangú, közérthető könyvnek a segítségével, és fedezzük fel az autentikus tantra örömeit. Ismerkedjünk meg az érzékiség eddig ismeretlen forrásaival ötvennégy tantrikus technika révén, és élvezzük…
Bölcsibe, oviba járni jó! Teónak nagyon ízlik a reggeli, Marcsi és Jákob kipróbálják a futóbiciklit, Lotti legszívesebben az udvaron játszik. Csupa ismerős jelenet elevenedik meg a bölcsis és ovis szótár lapjain. A könyv fejleszti a kicsik készségeit:…
A szex öröm! De sok nő számára ez nem olyan magától értetődő: a nőknek csak egyharmada jut el a csúcsra, ráadásul sokuk a második helyre helyezi saját örömét. Ennek most vége! Ez az ízléses és pimasz kézikönyv mindent elmesél, amit a nőknek – és férfiaknak…