Keresési eredmények
Umberto Eco azt mondta, a Casablanca nem film, hanem filmek. A világ kedvenc szerelmes filmje. A világ kedvenc háborús filmje. A világ kedvenc Bogart-filmje. Ez mind a Casablanca. Két amerikai színdarabszerző ötletéből egy amerikás magyar rendezte, és…
Feltűnő, hogy a harmadik évezred küszöbén nem a jövő, hanem a múlt van napirenden, és hogy a múlt, amelyet már megéltünk, a maga módján éppoly kiismerhetetlen, mint a jövő. A kerek évszám, a kerek évforduló a számvetés ideje. Milan Kundera legfrissebb…
Feltűnő, hogy a harmadik évezred küszöbén nem a jövő, hanem a múlt van napirenden, és hogy a múlt, amelyet már megéltünk, a maga módján éppoly kiismerhetetlen, mint a jövő. A kerek évszám, a kerek évforduló a számvetés ideje. Milan Kundera 2000-ben publikált…
Mario Jiménez, a romantikus lelkű fiatal halász egy napon úgy dönt, felhagy addigi foglalkozásával, és inkább postásnak áll. Isla Negrára kell kihordania a leveleket, éspedig egyetlen embernek: Pablo Nerudának, Chile legnagyobb költőjének. Mario lassanként…
Seattle-ben vagyunk, a legendás Nirvana együttes városában, ahol az élet ma is a grunge zene ritmusára lüktet i?1 legalábbis sokak számára. Közéjük tartozik a harminchat éves Pete Tyler, aki egykor, még a Nirvana berobbanása előtt rockzenész volt, s…
Albert Albinus köztiszteletben álló művészettörténész, vonzó külsejű, jó kedélyű férfi, feleségét is, kislányát is szereti, s mégis hiányzik valami az életéből. Olyan fiatal lányokról álmodik, akikkel sohasem ismerkedett meg; csak elsuhantak mellette,…
Az első nevetséges szerelem 1958-ban íródott és az Én, a búbánatos Isten címet viselte. Akkoriban a AYKulcstulajdonosok című drámán dolgoztam-gyötrődtem, és a munka szünetében, pihenésképpen; kikapcsolódás gyanánt írtam meg életem első elbeszélését könnyedén,…
Az első nevetséges szerelem 1958-ban íródott és az Én, a búbánatos Isten címet viselte. Akkoriban a AYKulcstulajdonosok című drámán dolgoztam-gyötrődtem, és a munka szünetében, pihenésképpen; kikapcsolódás gyanánt írtam meg életem első elbeszélését könnyedén,…
Nabokov utolsó regénye, amely halála előtt három évvel, 1974-ben jelent meg, egy orosz-amerikai író, Vagyim Vagyimovics N. önéletrajza. Szatirikus portré önmagáról, paródia, az író magánéletét fürkésző életrajzírók kigúnyolása? Sokféleképpen értelmezték…
Behrouz Boochani iráni kurd költő és újságíró menedékkérőként közelítette meg az ausztrál partokat 2013-ban, amikor egy újonnan meghozott bevándorlási törvény következtében négy évre az ausztrál kormány Manus-szigeten – mint később kiderült, illegálisan…
Isabelle és Jakob még az egyetemről ismerik egymást, de csak amikor a diploma után jó pár évvel, éppen 2001. szeptember 11-én, egy partin összetalálkoznak, döntik el végérvényesen, hogy együtt élik le további életüket. Mindketten harminc körül járnak,…
Zsidónak lenni akkortájt azt jelentette, hogy az embert nem nevelhették a saját szülei, nem viselhette a saját nevét, nem engedhette szabadjára az érzéseit, és folyton hazudoznia kellett. Hát mi volt ebben csábító? Katolikus árva szerettem volna lenni”…
Irena Obermannovától, a népszerű cseh írónőtől már olvashattuk egy őrült feleség lebilincselő naplóját. Most a vad, zabolátlan, megszállott fiatal lány, Dorota lót-fut, ügyeskedik, szervezkedik, elmélkedik a regényében, akinek eltökélt szándéka, hogy…
Bolíviában, egy távoli, eldugott mennonita településen 2005 és 2009 között lányok és asszonyok százaival esett meg, hogy reggel kábán, fájó testrészekkel, zúzódásokkal borítva, vérezve ébredtek, miután éjszaka megtámadták őket. A támadásokat eleinte…
Emberek szellemekkel pecáznak, alkudoznak, halott fiatalasszony gyermekét segítik világra, belepusztulnak abba, hogy autó gázol át a kabátjukon. Folytonos álmok, képzelgések kísérik a kisváros lakóinak életét. Hiedelmek, babonák, imák, születési csillagzatok,…
Judytára rászakad az ég, lába alatt megnyílik a föld, és vége a világnak Mert az a dög férje, hát nem elhagyta egy fiatalabb pipi kedvéért És nem elég, hogy elvitte az autót, nem átallotta még a lakásból is kitenni. De nincs mese, élni kell, különösen…
Elterjedt az a nézet, mely szerint a detektívhistóriák leginkább egy nagy lóversenyre emlékeztetnek, ahol sok az induló, az esélyes ló és lovas. Ezt a közvélekedést cáfolja meg ez a kiváló krimi, amelyben csak négy esélyes indul, nyomában négy detektívvel.…
John Lago bérgyilkos. Elmondja, mik a szakma alapvető szabályai, és aztán egytől egyig megszegi őket. John Lago rosszfiú, de abban, amit csinál, ő a legjobb. Beférkőzik a legmenőbb cégekhez, és gyakornoknak álcázva kinyírja a romlott főnököket. A gyakornok…
John Updike (szül. 1932) a modern amerikai próza egyik legkiemelkedőbb képviselője. 1960 és 2000 között alkotott hatalmas családregényfolyama, a Nyúl-sorozat nagy ívű fejlődésregény: a főhősé, Harry (Nyúl) Angstromé éppúgy, mint a hétköznapok Amerikájáé.…
John Updike (szül. 1932) a modern amerikai próza egyik legkiemelkedőbb képviselője. 1960 és 2000 között alkotott hatalmas családregényfolyama, a Nyúl-sorozat nagy ívű fejlődésregény: a főhősé, Harry (Nyúl) Angstromé éppúgy, mint a hétköznapok Amerikájáé.…
John Updike (szül. 1932) a modern amerikai próza egyik legkiemelkedőbb képviselője. 1960 és 2000 között alkotott hatalmas családregényfolyama, a Nyúl-sorozat nagy ívű fejlődésregény: a főhősé, Harry (Nyúl) Angstromé éppúgy, mint a hétköznapok Amerikájáé.…
John Updike (szül. 1932) a modern amerikai próza egyik legkiemelkedőbb képviselője. 1960 és 2000 között alkotott hatalmas családregényfolyama, a Nyúl-sorozat nagy ívű fejlődésregény: a főhősé, Harry (Nyúl) Angstromé éppúgy, mint a hétköznapok Amerikájáé.…
Hagyományosan az Odüsszeiá-t is Homérosz művének tekintjük, bár némely kutatók szerint több mint száz évvel később keletkezett, mint az Íliász. Odüsszeusz bolyongását beszéli el, tíz évig tartó útját haza, Ithakába, ahol hűségesen várja őt hitvese, Pénelopé,…
Ősszel (részletek) Ott kéken a Zeüsz-lakta domb; Itt zölden a nyájas sziget; Fölötte lomb, alatta lomb, Árnyas berek, zengő liget, i?1 Hullám-mosott gazdag virány i?1 Fehér juhak s tulkok sereggel i?1 Minő kép ez!i?1 Füst koronáz erdőt, bokort, Vendégies…
És a valósággá vált hihetetlen nem hagyott el engem, én hittem a hihetetlenben, a meglepő meglepetésben, a döbbenetben, ez volt a vezérlő csillagom... - elmélkedik a regény hőse, aki kis pikolófiúból milliomos szállodatulajdonossá lett, majd a háború…
Oliver Twist a dologházban születik. Anyja belehal a szülésbe, a kisfiú tehát az egyházközség gondoskodására szorul. Rá és a hozzá hasonló szerencsétlenekre nem szívesen pazarolnak pénzt, majdhogynem éheztetik őket - társai ezért egyszer sorsot húznak,…
A történet XV. Lajos korában játszódik. Az ifjú király alig húszesztendős, és nagyon unatkozik, szép és szenvedélyes szeretőre vágyik. Az, aki meghódítja a király szívét és érzékeit, értelmének is ura lesz. Nem mindegy hát, kinek jut e kiváltság. Tudja…
Nyikolaj Bergyajev, a XX. század legnagyobb hatású orosz filozófusa 1940-ben írta meg önéletrajzát, amely halála után egy évvel, 1949-ben jelent meg. Az európai műveltségű, a klasszikus német idealizmuson iskolázott, szociális és történeti kérdések iránt…