Keresési eredmények
Az író reprezentatív műve, amelyért 1954-ben Nobel-díjat kapott. Santiago, a kubai halász kissé fáradt, majdnem primitív ember. A 20. század irodalmának igazi hőse. Nyolcvannégy napi sikertelen halászat után újra tengerre száll, s valóban sikerül elfognia…
Bambi a rengeteg legmélyén, mogyorócserjék, som- és kökénybokrok, magas juhar- meg bükkfák védte zugban született. A kis őz botladozó lábakkal indult el az erdő úttalan útjain, és mind távolabb merészkedett biztonságot nyújtó otthonától. Bambival együtt…
A kitűnő regény egyfajta Don Quijote-történet. Cselekménye a 19. század vége táján játszódik. A főhős az egykori Észak-magyarország területén él, előbb csak hóbortos, később mindinkább elboruló elméjű főnemes egy darab középkort varázsol maga köré: nedeci…
Megvacsoráztak, és ettől a naptól fogva elválaszthatatlanok voltak. A Szivárványosról kiderült, hogy szépen tud énekelni: a Csillagszemű rögtön be is léptette az Erdei Bogárkórusba. A Szivárványos lassan megismerkedett az erdő bogaraival, akik megkedvelték…
A film a harmincas évek londoni színházi világának kulisszái között játszódik. Hősnője, Julia Lambert, tehetséges és gyönyörű: London a lábai előtt hever. A játék Julia mindene, de annyira, hogy mindig szerepet játszik. Még akkor is, amikor beleszeret…
A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vizsgákon kell megfelelnie, de egy életre-halálra szóló küzdelemnek is részese lesz. A tizenegy éves varázslójelölt…
"A kutyát az ember kiragadta az állatvilágból, itt-ott igazított rajta, és most megdöbbenve észleli, hogy ebben s másban rá hasonlít. Az sem új felfedezés, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Őszintén meg kell vallanom, hogy én Jeromost emberszámba…
A Hangos Mi MICSODA olyan hangjáték, mely a már jól ismert és népszerű Mi MICSODA sorozat témáit dolgozza fel. Egy cd-n két könyv történetét meséli el a két főszereplő: Timi és Tomi. Olykor a mindig izgága átváltozó művész barátjuk, Quentin, is bekapcsolódik…
A Hangos Mi MICSODA olyan hangjáték, mely a már jól ismert és népszerű Mi MICSODA sorozat témáit dolgozza fel. Egy cd-n két könyv történetét meséli el a két főszereplő: Timi és Tomi. Olykor a mindig izgága átváltozó művész barátjuk, Quentin is bekapcsolódik…
A haldokló detektív esete; A Berill diadém Sherlock Holmes mindig érdekes történetei közül Dr. Watson (Szersén Gyula) két novellát olvas fel nekünk
Szeretné hallani, mi volt Janácek, a neandervölgyi ősember véleménye ezekről (azokról!) a mai fiatalokról? Kit és miért kért Arkhimédész, hogy ne zavarja a köreit? Mi Rómeó és Júlia igazi története? ÄOapek névtelen hősei kommentálják a legendás történelmi…
Rendezte: Máté Gábor 3 audió CD egy csomagban Teljes idő: 202 perc Mácsai Pál előadásában Fürödni hát, vagy nem fürödni? Az itt a kérdés gyerekek. Nagyobb kérdés ez, mint a többi, Ez ad mesémnek keretet.