Keresési eredmények
1723, London A tizenhét éves Nell egyik pillanatról a másikra elveszíti mindazt, amit valaha a magáénak mondhatott: a szüleit, az otthonát, a vagyonát és szenvedélyesen gyakorolt hivatását, a táncot. Menedéket keresve új életet kezd, és elszegődik szobalánynak…
Amikor az ember fiatal, azt hiszi, hogy az izom, az erő, a gyorsaság olyan, mint a levegő: van. Nem kell érte küzdeni, nem kell róla gondoskodni. Aztán egy nap észreveszi, hogy amikor fel akar ugrani a kanapéról, valami más történik, mint húsz évvel…
„Ez a könyv az álmodozóknak szól. Azoknak, akik szeretik feszegetni a határaikat.” Wim Hof Milyen lehet korlátok nélkül, szabadon élni, nyitottan minden új kihívásra, amit csak elénk sodor az élet? Wim Hof élete mindig is ilyen volt – nem véletlen, hogy…
Helga az életét egyetlen célnak szenteli. Ez tölti el örömmel, ez hajtja, ezért érkezett a világra, és úgy érzi, semmi és senki nem akadályozhatja meg benne. Ám egy napon minden megváltozik. Minden, ami addig a boldogságot jelentette, küzdelemmé válik.…
"Az orvoslás a középkor óta úgy tekint az emberi testre, mint mesterember az elromlott készülékre, amelyet neki vizsgálgatnia és szétszednie kell, hogy megtalálja a hibát. Vagyis az orvosok azt feltételezik, hogy a hibás működésre magában a gépben van…
Az ötven az új ötven – és ez pont így van jól. Hogyan legyünk ötvenévesek? – tette fel a kérdést Iványi Orsi kerek születésnapja előtt. A választ keresve inspiráló példákat, érdekes történeteket, fontos kutatási eredményeket talált, és saját tapasztalataival…
Reggeli kávézás. Van, akinek egy gyors hörpintés a konyhaasztal mellett, van, aki az ágyában issza meg, de a legtöbbünknek, aki nő, anya, feleség, ez az a pillanat, amit még nyújtanánk egy kicsit. Amikor még alszik a ház, de mi már ott ülünk a konyhában,…
A Dinoszaurusz tolla szereplői visszatérnek! Soren Marhauge, az immár szabadúszó nyomozó ezúttal egy profitorientált összeesküvés nyomába ered, amelynek gyökerei a Big Pharma legmagasabb szintjétől egészen a dán kormányig nyúlnak. Amikor Kristian Storm…
Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója alkalmából, a 2023-as ünnepi évben rendhagyó könyvvel elevenítjük fel a főváros múltjának elfeledett futballhistóriáját a 19. század utolsó éveitől az ezredfordulóig. Ismeretlen vagy homályban maradt…
1634, Hollandia. A távoli fríz sziget, Vlieland lakói a nyári napforduló megünneplésére készülődnek. Itt találkozik a szentivánéji forgatagban a fiatal lány, Aelke, és Johannes, a festő, aki egy gyerekkori súlyos betegség miatt csak úgy szignálja a képeit:…
"A legjobb teljesítményű emberek 90%-ának magas az érzelmi intelligenciája. A kutatások szerint az EQ kétszer fontosabb az IQ-nál ahhoz, hogy sikeres legyél, és elérd a kívánt céljaidat. Megengedheted magadnak, hogy ne figyelj oda a fejlesztésére? A…
Állítsd át a tested védekező üzemmódból az optimális teljesítmény állapotába, és pörgesd csúcsra az energiádat, az agyműködésedet, a hangulatodat és az egészségedet! Krónikus fáradtság, kiégés, agyi köd – bárhogyan nevezzük is, az érzése mindenre hatással…
Brooke Shields nem kér az öregedésből – és abból sem, amit mások gondolnak róla. Brooke Shields egész életét a reflektorfényben élte: már gyerekként plakátokon és reklámokban szerepelt, majd később fiatal lányként, modellként és színésznőként ő volt…
Jó hír: a hosszabb és egészségesebb élet nem kell, hogy bonyolult legyen. A longevitás igenis elérhető kimerítő edzések szigorú eliminációs diéták nélkül is! Dr. Howard Luks, a sportorvoslásra szakosodott ortopéd sebész új könyvében egyszerű, gyakorlatias…
Attól a pillanatól kezdve, hogy megszületünk, elkezd alakítani minket a társadalom, a családunk, a barátaink és a kulturális normarendszer, amelyben felnövünk. Ennek eredményeként olyan aggyal kell élnünk, amely automatikus gondolataival és ítéleteivel…
Mátyás király váratlan halála után Magyarország trónjáért többen is harcolnak. A zavaros időkben Bártfát védik a különböző óvintézkedések, ám a városfalon túl senki sincs biztonságban. Márpedig a lenföldeken be kell takarítani a termést, a télen megszőtt…
Akár az a cél, hogy lefogyjunk, akár az, hogy javítsuk testünk inzulinreakcióját, élesítsük szellemi képességeinket, csökkentsük a depressziót és a szorongást, vagy lassítsuk az öregedési folyamatokat -- a böjt hihetetlenül hatékony terápiás módszer,…
„Nem a hosszabb, hanem a jobb élet a cél: nemcsak több évet kapsz az életedhez, hanem több életet az éveidbe.” Az öregedést sokáig normális folyamatnak tekintettük, úgy gondoltuk, hogy a betegség, a gyengeség és a fokozatos hanyatlás az élet elkerülhetetlen…
Hogyan boldogultak a nők a magánéletben, a munkaerőpiacon vagy a rohamosan átalakuló városokban a Kádár-korban? Mennyire lehettek függetlenek, és mit jelentett a korszakban gyakran hangoztatott női emancipáció a napi gyakorlatban? A kötetben az egykori…
Szeretnél jobban aludni? Örülnél, ha javulna a koncentrációkészséged és a memóriád? Ha szabályosabb lenne a fogsorod, megnyerőbb és sikeresebb lennél az üzleti életben? Arra vágysz, hogy jobban teljesíts a munkában és a sportban? Jó lenne, ha gyógyszerek…
Békési Betti képes megidézni az emlékeket. Bárkiét, bármikorról – kivéve a sajátjait. Ám miután eltemeti édesanyját, az egyetlent, akitől még megtudhatott volna valamit rejtély övezte gyermekkoráról, és már-már fel is adja, hogy valaha fény derül a múltjára,…
"Johnny Depp és Amber Heard pere éveken át uralta a világsajtót – de vajon mitől vált ez a magánéleti dráma az egész világ egyik legmegosztóbb történetévé? A kamerák előtt zajló tárgyalás minden pillanatát milliók követték, mégis kevesen értették igazán,…
Érlelődik benned az elhatározás, hogy beszélj egy szakemberrel, mert jobban meg akarod ismerni önmagad? Úgy érzed, valami nem stimmel, megviselnek a mindennapok, szorongsz – de halogatod, hogy segítséget kérj? Esetleg már jársz pszichológushoz, de szeretnéd…
Egyik nap érzelemcunami, a másikon apátia. Percről percre változó barátok és barátnők, divattrendek, amik egy hét múlva már cikinek minősülnek. Hatalmas célok, tervek, de a megvalósításukra már nem jut figyelem, kitartás, kedv. Vagy épp mindezeknek az…
Vannak emberek, akiknek a története jóval azt megelőzően kezdődik, hogy megszületnének. Sándor története sem indul másként, mint sokaké a II. világháború idején. A szerelemben fogant kisfiút csupán egyszer tarthatta a kezében az édesapja, egyszer emelhette…
"Az egykori kosárlabdasztár, Myron Bolitar alig indította újra elit sportolókat és hírességeket menedzselő ügynökségét, amikor két FBI ügynök lép be az irodájába, és válaszokat követelnek. Myron feltételezi, hogy a nagy nyilvánosságot kapott Callister-gyilkosságokról…
Minden, amit tudni akartál az időszakos böjtről. Az időszakos böjt nem véletlenül az egyik legnépszerűbb téma nemcsak a táplálkozás és a fogyás, hanem az egészségmegőrzés, sőt -javítás terén is. Jóval többről van ugyanis szó, mint egy végletekig leegyszerűsített…
Jógázunk, mert egy hosszú nap után szükségünk van az ellazulásra és a nyugalomra, mert ruganyosak akarunk maradni, mozogni, nyújtani szeretnénk, és a különböző ászanák kihívást jelentenek. A jóga azonban eredetileg nem erről szólt. Sokkal inkább a légzés…
A Hideghegy írója ismét fordulatos, egész Amerikán keresztülvezető útra hívja olvasóit különleges szereplői társaságában. Val, a fiatal, naiv festő olyan kalandba keveredik, amelyre nem készítették fel az Akadémián. Wyomingba utazik, ahol még él a régi…
Álmában nem, de életében egyszer kinyílik az ajtó az írónő előtt. Szeredás Emerenc ajtaja, amely mások számára örökre zárva marad. A megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőhöz,…





























