Legkedveltebb
A könyvben számos példán keresztül mutatom be azt, mennyire fontos tisztában lenni azzal a ténnyel, hogy ha valaki szeretné átvenni az irányítást a sorsa felett, akkor a tudatalatti szerepét semmilyen körülmények között nem szabad figyelmen kívül hagynia.…
A huszonhat éves Émile fiatalkori Alzheimer-kórban szenved. Az orvosok mindössze két évet jósolnak neki, ő pedig úgy dönt, lemond a kísérleti terápiáról és odahagyja a kórházat, hogy hátat fordítva az aggódó, előre gyászoló és folyamatosan együttérző…
A Szerző a korszak több mint négy évtizedes ásatási és publikációkban megjelenő dolgozatainak főbb eredményeit foglalja össze a saját kutatói nézőpontjából. Erre utal már maga a cím is (Az Avarkor Madártávlatból). Anélkül, hogy részleteznénk a további…
Az afrikai luxusszafarin egy magyar oligarcha oroszlánokra vadászik, miközben milliárdokért bányákat vásárol. Magyarországon újabb kínai akkumulátorgyár nyílik. Szingapúrban elrabolnak egy kínai bűnözőt, aki a pekingi vezetés megbízásából mexikói drogkartellekkel…
Ezernégyszázötvenhárom. Az oszmán seregek soha nem látott erőkkel, Tüzes Orbán irtózatos rombolásra képes ágyúival, és az újonnan felállított török flottával sorakoznak fel Konstantinápoly falai előtt. A keresztény metropolisz utolsó reménye, hogy a…
Az X csapat még soha nem került ilyen közel a lebukáshoz, de Roninak, Benedeknek, Barbinak és Mirkónak az utolsó pillanatban sikerül megóvniuk a titkukat. Egyvalami azonban világossá válik: mostantól sokkal óvatosabbnak kell lenniük, ha továbbra is segíteni…
Az R hangzó sokszor makacs, nehezen kialakítható hang, ezért sok esetben hosszú terápiás idővel kell számolnunk! Javítása speciális előkészítést, "R-előgyakorlatokat", türelmes, sok lépcsős rögzítést, módszeresen nehezedő automatizálást és motoros differenciálást…
Soha ne feledjük, hogy amilyen most a szülő attitűdje a gyerek felé, olyan lesz később a gyermek attitűdje önmaga felé. Mindannak a fókuszában, amit a gyermek számára biztosítunk, az egészséges szociális-emocionális énkép kialakítása áll. Ennek híján…
A végéhez közeledik az Iskolák Országos Versenye, a négy kitaszított szirteses diák pedig rendületlenül menetel a döntő felé. Sára, Vivi, Rajmund és Dominik határozott céllal érkeztek a versenyre: meg akarják nyerni a kupát, ezzel bizonyítva, hogy ők…
Gonosz köd ereszkedik Kavicsvárra, és a Fagy Tökfőzelékháború után újabb veszély fenyegeti a városka nyugalmát. Az emberek már nem is köszönnek egymásnak, s úgy élnek egymás mellett, mint az idegenek. Megalakul a Gonoszok Szövetsége, hogy átvegye a hatalmat.…
„A szavaknak egyenesen a zsigerekből, húson és csontokon át kell kiszakadnia.” A küszködő, anyagi csőd szélén álló író, Lowen Ashleigh megkapja élete állásajánlatát. A bestsellerszerző Verity Crawford férje felkéri, hogy a balesetben megsérült író helyett…
A gyerekek egy napon elhatározták, hogy jelmezbált rendeznek. Mindenki lerajzolta, hogy minek fog öltözni. A Csúnya Kislány tündért rajzolt. A gyerekek nagyot nevettek: - Te akarsz tündér lenni? Hiszen még kislánynak is csúnya vagy! Ám igaz barátok segítségével…
A nagy sikerű Erdély legszebb túraútvonalai és a négy magyarországi kötet után ezúttal a Kárpátok északi részére, a történelmi Felvidékre és környékére csábítjuk a túrázás szerelmeseit. Az itt magasodó vonulatok rendkívül változatos hegyi helyszínek,…
Dr. Peterson a torontói egyetem megbecsült tanára, klinikai pszichológus és hivatásos provokátor. Könyvével az egész világot zavarba hozta. A 12 szabály az élethez hónapok óta listavezető az Amazonon, tarol a világ sikerlistáin, többek közt a USA Today,…
Sorozatunkban négy fokozatban könnyű olvasmányokat kínálunk az olvasással még csak most ismerkedő gyerekeknek szóló könyvektől egészen a már szívesen olvasó gyerekek szintjéig, akik klasszikus történetek olvasmányos változataival barátkozhatnak meg.…
Ebben a válogatáskötetben Popper Péter legjobb előadásai közül gyűjtöttünk egy csokorba tízet, melyek megmutatják, milyen végtelenül színes egyéniség és bölcs, jó humorú tanító volt a nemrég elhunyt pszichológus. Az elgondolkodtató, szórakoztató fejezetek…
Description Market Leader uses authoritative authentic content from the Financial Times to build the professional language and skills needed to communicate in the modern world of business. The third edition has been completely updated to reflect this…
Mennyi minden! Mondd, hogy hívják! Az 500 első szavam kinyitja a világot. Témakörönként csoportosítva sorakoztat fel csupa kedves rajzot, amiket öröm böngészni és megnevezni. Család, érzések, tárgyak az otthonunkban, évszakok, öltözködés, járművek, színek,…
Forrai Katalin könyve ma már klasszikusnak számít: évtizedek óta az óvodai ének-zene oktatás egyik nélkülözhetetlen alapműve, amely a zenei kultúra továbbadásában, a magyar népzenekincs megismertetésében és a zenei készségek fejlesztésében nyújt szakmai,…
NEW YORK TIMES BESTSELLER Egy lezárt akta… egy kínzó rejtély – és egy lány, aki tudni akarja az igazságot Öt évvel ezelőtt Andie Bellt, a Little Kilton-i gimnázium diákját megölte a barátja. A rendőrség így tudja. A városban mindenki így tudja. A gyilkosság…
felderengett, mint kiöltött mozdulatlan térben felejtett fájdalmas toporgások, senkisen se kellenek, pontosan az idő se visz valamerre, közben meg az ilyen ez marad, maradandó mint az érzés hogy miért kellett megszületnem kimondatlan gondolatokkal
1910, Fiume - A Magyar Királyság egyetlen kikötője. Az Adriai-tenger partján virágzik a kereskedelem, ezért a híres pesti cukrász, Gerbeaud Emil megvásárolja a fiumei csokoládégyárat, és üzletet nyit az abbáziai luxusvillák és fényűző szállodák szomszédságában.…
Tudod-e, hogy hány éves a Balaton? Jártál-e már a Siófoki Víztoronyban, a balatonboglári Gömbkilátón vagy Kereki várában? Utaztál-e már a balatonfenyvesi kisvasúton? Láttad-e már a Kőröshegyi völgyhidat, és ismered-e a zamárdi Szamárkő legendáját? Bartos…
Mielőtt véget ért, Atlasszal kezdődött el. Lily és a volt férje, Ryle éppen csak beleszokik a közös gyerekfelügyelet ritmusába, amikor Lily hirtelen újra összefut első szerelmével, Atlasszal. A csaknem két külön töltött év után Lily fellelkesül, hogy…
THE MILLION COPY INTERNATIONAL BESTSELLERDrawn from 3,000 years of the history of power, this is the definitive guide to help readers achieve for themselves what Queen Elizabeth I, Henry Kissinger, Louis XIV and Machiavelli learnt the hard way. Law 1:…
A könyv szerzője, Görög Ibolya 1987-től 1999-ig dolgozott a Miniszterelnöki Hivatal Protokoll Főosztályán. 1992-től mint protokollfőnök irányította, szervezte a kormány hivatalos rendezvényeit. Elméleti felkészültségét jelenleg a viselkedéskultúráról,…
"A hard sci-fi egyedi mixe: összeesküvés-elmélet és kozmológia, természettudomány és villámgyors akció." (George R. R. Martin) 1967-ben, a maoista kulturális forradalom alatt egy fiatal egyetemista lánynak, Ye Wenjiének végig kell néznie, ahogy a vörösgárdisták…
Révész Sándor mesél. A kölyökkorától kezdve mai, lecsendesedett életéig elmesél mindent, amit fontosnak gondol, és ez a hosszú, sikerekben gazdag történet teli van lélekkel, érzelmekkel – amilyen a zenéje, az éneke és minden előadóművészi megszólalása.…
Miért kellene lemondanunk a szellemi frissességről? Az évek múlnak, de napi pár perc aktív agytornával elkerülhetjük a feledékenységet, a romló memória okozta kellemetlenségeket. Ebben a könyvben 150 feladat vár bennünket, amelyek segítenek az emlékezet,…
Család, varázslat, veszély... Az 1746-os jakobita felkelés elsodorta egymástól Jamie Frasert és Claire Randallt, akik csak húsz év után találtak ismét egymásra. Most az amerikai függetlenségi háború hasonló kilátásokkal fenyegeti őket, de 1779-ben Claire…





























