Legkedveltebb
Sokszor érzed úgy, hogy gondjaid vannak a határidők betartásával, nehezen kezeled a kapcsolataidat, a kritikus megjegyzéseket – és úgy egyáltalán, „baj van” veled? Ha ADHD-sként nap mint nap szembesülsz az efféle kudarcokkal, csalódásokkal és frusztrációkkal,…
Az Édes Annát először a Nyugat közölte folytatásokban 1926. július 1-jétől, s még ugyanebben az évben könyv formájában is megjelent. A regény cselekménye a magyar történelem drámai pillanatában, a kommün bukása után zajlik. Egy vidéki lány története,…
Két ex egy házban. Mi baj lehet? Oliviának volt egy terve: MBA diploma, egy Wall Street-i cég alelnöki posztja harminckét évesen, házasság és két gyermek (lehetőleg ikrek, mert #hatekonysag). Mi nem szerepel a tervében? Az, hogy elveszti a holmija felét,…
A munkafüzet 5-7 éves gyermek számára készült. A kicsik a rajzokon végzett feladatokon keresztül új fogalmakat ismerhetnek meg, és meglévő ismereteiket gyakorolhatják. A lapok tehát tanulásra és ellenőrzésre egyaránt alkalmasak. A kiadványban különböző…
Vannak városrészek, ahol könnyebb meghalni, mint élni. Jordan lepusztult toronyházai között a bandák uralják az utcákat, a drog és az erőszak a mindennapok része. Amikor egy fegyverkereskedőre rálőnek a háza előtt, az már szinte inkább tűnik igazságszolgáltatásnak,…
Seft, a bányászfiú a Nagy Síkságon járja útját a nyári hőségben, hogy ott legyen a szertartáson, mely az új év kezdetét jelzi. Azért tart az ünnepre, hogy elcserélje kovaköveit egyéb hasznos dolgokra, és megkeresse Neent, a pásztorlányt, akit szeret.…
Éreznek-e a takarítónők bármiféle vonzódást a munkaadóikhoz? Vagy csak a fizetség iránt? Tény, hogy legalább kültaggá válnak a famíliában. Nellike, Mártás, Ágica, Rozika és Lilike próbálja rendben tartani férfi főhősünk otthonait egy életen át. Akarnak-e,…
A magyar irodalom egyik legkedveltebb elbeszélő költeménye, a János vitéz, egy fiatal juhászbojtár, Kukorica Jancsi varázslatos és kalandos útját követi végig. A szegény pásztorfiúból bátor vitézzé váló hős a szerelemért és a dicsőségért harcol, miközben…
Elif Shafak új regényének központi motívuma a víz. Egyetlen vízcsepp útját követjük végig az ókori Mezopotámiától a 19. századi Anglián át napjainkig. A regény monumentális tabló: a vízcsepp révén összekapcsolódik múlt és jelen: az asszír uralkodótól,…
„Apám egy júniusi vasárnap kora délutánján meg akarta ölni az anyámat.” Ezzel a mondattal kezdődik ez a megrázó történet egy tizenkét éves lányról, és egy emlékről, amely örökös viszonyítási pont maradt egész életében. A regény feltárja a rettenetes…
Ha sokáig hitte, hogy a gyerekkori mesék valóra válnak, ha reménykedett, hogy varázsütésre minden hozzátartozója pont olyan jó fej lesz, amilyennek mindig is akarta, ha ábrándozott arról, hogy megtalálja az igazit, akivel örökkön örökké együtt élhet,…
Tudtad, hogy az áfonya segíthet a trauma leküzdésében? Hogy a szalámi depressziót okozhat, a D-vitamin-bevitel fokozása viszont hatásos a szorongás kezelésére? Az étrend kapcsán legtöbbünknek a fogyás, fittség, keringési rendszerünk egészsége és a hosszabb…
"Kötetünkbe a „Nagy könyvem” sorozatunk évszakokkal kapcsolatos meséit válogattuk össze, hiszen a gyerekek számára az évszakok megismerése számos szempontból fontos és hasznos. Az évszakok változásai nemcsak a természeti világ jobb megértéséhez, hanem…
Az immár több mint ezer évet megélt Matthew de Clermont az amerikai függetlenségi háború csataterein találkozik Marcus MacNeillel, az ifjú massachusettsi sebésszel. A szabadság fényes pillanatában egy rövid időre minden lehetségesnek tűnik, és Marcus…
Az Erzsébet-kori Londonból napjainkba visszatérő Dianára és Matthew-ra minden korábbinál nagyobb kihívások várnak. A szédítő tempót diktáló Az élet könyvében régi titkokra és új fenyegetésekre derül fény, miközben Diana és Matthew az alkímia és a modern…
"Amikor beköszöntött a szabadság, övék lett a város, a hatalom, dőlt hozzájuk a pénz, és bármit megtehettek bárkivel. „Dunaszerdahelyi maffia“ – így hívták őket, pedig csak közönséges gyilkosok voltak, akik nemcsak egymást irtották, hanem vétlen…
A The New York Times bestsellerszerző új trilógiájának második része tovább szövi a Poole család szívbe markoló tragédiákkal, misztikummal, jó és gonosz kísértetekkel teli történetét. Amikor Sonya MacTavish megörökli a Maine partján álló hatalmas, viktoriánus…
A The New York Times bestsellerszerző új trilógiájának első része tragédiák, megtalált és elveszett szerelmek, valamint egy család története, amelyet nemzedékek óta szellem kísért. A grafikusként dolgozó Sonya MacTavish megdöbben, amikor megtudja, hogy…
Howard Katalin, VIII. Henrik angol király 5. felesége volt. Házasságuk idején – 1540-ben – még csak tizenkilenc éves, miközben a király már 49 éves volt. A hölgynek fiatal kora ellenére már „múltja” volt. Ez talán nem is lett volna baj, de kapcsolatait…
"Gaston éppen olyan unikornis, mint a többiek. Egy dolgot kivéve: sörényének színe mindig az érzelmeit tükrözi. Ha Gaston nagyon boldog, sörénye a szivárvány színeiben ragyog. Csakhogy a kis unikornis néha szomorú, vagy féltékeny, dühös, esetleg fél.…
Heim Hochland, Bajorország, 1944. Az árja faj utánpótlásának biztosítására alapított szülészeten harmonikus környezetet biztosítanak a tiszta vérű édesanyák és újszülöttjeik számára. Itt él a könyv három főszereplője. A francia Renée, aki miután beleszeretett…
A Szent Péter esernyője bája és derűje teszi, hogy Mikszáthnak ez az egyik legolvasottabb műve. A regény a szerelem diadalát fogalmazza meg a pénzvágy felett. A két szálon futó történet két világot rajzol: a glogovai papét és a különc Gregorics Pálét.…
A nemzeti összetartozás jegyében, Zakariás József 100 éves évfordulójára emlékezünk ezzel a kiadvánnyal. Egy igazi sportember volt, halk szavú, szerény, segítőkész, becsületes. A siker minden mozzanatáért keményen meg kellett dolgoznia. Gyerekkorától…
Éldekorált kiadás Belülről égtem. Gondolkodtam, mit tehetnék, hogy ezt a kínt tudatom mélyének sötétjébe toljam, és visszajuthassak közönyös, tompa állapotomba. Egyedül nem fog menni. Segítség kell. Muszáj megoldást találni. Emma bujkál. Mindenki és…
Éldekorált kiadás Életem nagy részében egy olyan jövőért küzdöttem, amit nem kaphattam meg, és próbáltam elkerülni a múltat, ami nem enged el. Nem emlékszem, mikor tudtam csakis a jelenre koncentrálni, a pillanatnak élni. Ugyan Carol már nem bánthatja,…
Éldekorált kiadás Senki sem szólt hozzám, és elvoltam magamban. Itt mindennek biztonságosnak és könnyűnek kellett volna lennie. Evan Mathews mégis egyetlen nap alatt felforgatta a világomat. Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság…
„Senki nem tett rám olyan megrendítő hatást, mint Samantha Shannon.” R. F. Kuang Samantha Shannon a Csontszüret- és A káosz gyökerei-sorozatok szerzője. Műveit huszonnyolc nyelvre fordították le. Világszerte több mint egymillió példányt adtak el regényeiből.…
"Miért gyűlölsz ennyire? – kérdezi Júlia, aztán ernyedt teste lecsúszik a székről, és a feje hangosan koppan a cementpadlón. – Itt vagy még? – ez az utolsó, amit hall, aztán minden elfeketül. Most vízben lebeg, szürkészöld, alig áttetsző a víz, olyan,…
Ha egy magyar népmesét olvasunk, szinte biztos, hogy azt Benedek Elek írta, az ő hangján szólal meg. Hiszen mesegyűjtőként nemcsak szolgaian lejegyezte a hallott történeteket, hanem formát adott nekik, tökéletesre csiszolta őket. Egészen kicsi gyerek…
Az ég atlasza kozmikus térképek, történetek, festmények és tárgyak gyűjteménye, amely segít megismernünk az emberiségnek az éggel és a távoli világokkal összefüggő fantáziáit és felfedezéseit. Miközben a szerző meghökkentő tények és meglepő illusztrációk…





























