Szelényi Iván

HOGYAN LEGYÜNK MILLIÁRDOSOK?

A neoliberális etika és a posztkommunista kapitalizmus szelleme Könyvünkben két közismert szociológus, Kolosi Tamás és Szelényi Iván mondja el az új magyar gazdasági elit születésének történetét. Honnan indult, hogyan építette fel vállalkozásait, hogyan gyarapította vagyonát és hol tart most az a több mint kétszáz magyar vállalkozó, akiket ma a leggazdagabb magyar nagytőkéseknek tartunk. A rendszerváltás óta folyamatosan átalakuló társadalom gazdasági és szociológiai szempontú bemutatása során regényszerűen érdekes életpályák sokasága tárul fel a könyv lapjain, s a történelmi folyamatok emberi dimenzióban jelennek meg. A legismertebb közép-európai, továbbá orosz és kínai milliárdosok pályájának bemutatása a magyar helyzetképet nemzetközi környezetbe helyezi. Ebben a könyvben az új gazdasági elitek születésének, az elsőgenerációs nagyburzsoázia genezisének az elméletéhez kívánunk hozzájárulni. Hogyan lesz valakiből milliárdos, ha egy fillér nélkül vág neki az üzleti élet dzsungelének - mint például Soros György az 1950-es években. Mi magyarázza a gyors üzleti sikert? Tudás? Tehetség? Genetikus adottságok? Kapcsolatok? Szerencse? Szélhámosság? Illetve ezeknek valamiféle kombinációja? Mik lehetnek a meghatározói annak, hogy valaki a társadalmi hierarchia csúcsára, a leggazdagabb 100 közé, vagy mondjuk a felső 0.001%-ba bekerüljön? Van-e ennek a folyamatnak bármiféle társadalmi meghatározottsága, avagy ez már olyan szélsőséges esete a társadalmi szelekciónak, amikor mindent kizárólag egyéni jellemzők magyaráznak? Könyvünk a meggazdagodás egy sajátos esetével, a poszt-kommunista átalakulás által nyújtott lehetőségekkel foglalkozik. Ez a könyv 210 olyan magyar személyiség életútját rekonstruálja, akiknek a neve 2000 után megjelent a különféle top-listák valamelyikén, mint a 100, vagy 150 leggazdagabb magyar egyike. A 21. század első évtizedében mintegy 300 név szerepel a leggazdagabbak listáján, ezeknek mintegy a kétharmadáról tudunk valamennyit. Akikről nem tudtunk semmi információt beszerezni, azok vélhetően többnyire nem is voltak különösebben gazdagok (hiszen a top listákra olykor rákerülnek a média által átmenetileg felkapott személyiségek is, akik vagy soha nem voltak különösebben módosak, vagy hamarosan elveszítették a megszerzett vagyonukat). A könyvünkben szereplő 210 nagytőkés egy része is néhány év alatt kikerült a toplistáról, holott valamikor indokolt lehetett oda sorolni. Ámde a szerencse forgandó, s a mi számunkra legalább annyira érdekes az, hogy kinek nem sikerült megkapaszkodnia az új nagyburzsoáziában, mint az, hogy kinek sikerült oda tartósan bekerülnie. Az új magyar nagytőkés osztályba azokat soroltuk, akiknek a vélt vagyona meghaladta a néhány milliárd forintot, jóllehet a leggazdagabbak már százmilliárdos vagyonnal rendelkeznek, s a legmódosabb egy-két magyar talán már dollármilliárdosnak is tekinthető. Azt próbáljuk megérteni, hogy miként lett egy, mondjuk 1990-ben még csak néhány millióra becsült vagyonból a 21. század elejére több tízmilliárd forint törvényesen s morálisan is vállalható módon. Ez a magyar legfelső osztályba tartozó 100-150 családnak a története. Ha esetleg vannak további eltitkolt milliárdjaik, annak kiderítését újságíró kollegáinkra bízzuk. Minket itt csak a társadalmi nyilvánosság előtt is megjelenő nagytőkések érdekelnek. (Részletek a könyv bevezetőjéből) Kolosi Tamás szociológus, Széchenyi-díjas egyetemi tanár, a Líra Könyv Zrt. vezérigazgatója, a TÁRKI alapítója és elnöke, a társadalmi szerkezetek, a társadalmi mobilitás kutatója. 15 könyv és több mint 100 tanulmány szerzője. Szelényi Iván Széchenyi-díjas szociológus, az amerikai Yale Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, több tucat szociológia tárgyú könyv és tanulmány szerzője. Konrád Györggyel közösen írt Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című munka megírása miatt 1975-ben kiutasították Magyarországról, azóta Angliában, Ausztráliában, az Egyesült Államokban él. 1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia tagja, egy ideig a Magyar Szociológiai Társaság elnöke és az Amerikai Szociológiai Társaság alelnöke volt. 2000 óta az American Academy of Arts and Science tagja.

Nyelv magyar
Kiadó Corvina Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 300
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 345 g
Méretek (Sz-M-H) 130-195-12
EAN 9789631358940
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Aranyalma, zsák zsizsik - Vicces ábécé
-10%
Lackfi János
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Utóirat: Elvittem az autót! I-II. (2. kiadás)
-10%
Riley Baker
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Finlay Donovan bedobja magát
-10%
Elle Cosimano
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
13,82 €
Szigge a lovastáborban
-10%
Lin Hallberg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,97 €
Viharszem - Kaszások kora 2.
-10%
Neal Shusterman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Gőgös Gúnár Gedeon (50. kiadás)
-16%
Varga Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,01 €
Otthonról hoztuk - Családi mintáink és a párkapcsolatok
-10%
Angster Mária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Széna Bogi és a kócos szombat
-10%
Bodor Panna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €