Sven Hassel

Kárhozottak légiója

Sven Hassel 1917-ben született Dániában. A nagy gazdasági világválság idején Németországba emigrált, ahol önkéntesként beállt a hadseregbe. Innen Lengyelország lerohanása után (1939) dezertált, de elfogták, és koncentrációs táborba küldték. A biztos halál elől az menekítette meg, hogy besorozták az Oroszországba induló büntetőezredbe. A minden támadásnál elöl menetelő, visszavonuláskor pedig hátvédet alkotó ezreddel Hassel szinte az összes európai fronton megfordult, és megjárta a poklot. Háborúellenes műveiben a tényeken kívül saját élményeit is megírja, felidézve mindazt a szenvedést, amelyet társaival együtt el kellett viselnie. A szerzőn kívül megismerkedhetünk Portával, Picivel és Papával, akik mind létező személyek, és sajnos nem mindannyian élték túl a háborút.
Hassel első regénye a Kárhozottak Légiója.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Partvonal Kiadó
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 296
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 280 g
Méretek (Sz-M-H) 124-198-21
EAN 9789639644922
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Nyusz-Musz Nyuszi - A doki
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Nyugtalan alvók
-8%
Michaela Rosová
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €
7,36 €
Aranygyűrű
-9%
Bettes István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
9,10 €
Sherlock Holmes - A Sátán kutyája - Trubadúr Zsebkönyvek 86.
-8%
Sir Arthur Conan Doyle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
A kis hableány - Olvass velünk! (2. szint)
-8%
Hans Christian Andersen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Szeretetkonyha - Család-gyermek-egymásra figyelés 60 mentes recepttel
-8%
Légrádi Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Időfutár 7. /Az ellopott időgép
-8%
Gimesi Dóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Küzdj meg az Együttműködésért - A Vadászterület-módszer
-8%
Dr. Görgényi István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,15 €
24,06 €

Korábban megtekintett: