AZ ÉN NÉPEM

„A kórus ropog az embertestek súlya alatt. A legények feszesen állanak ragyogó fehér harisnyában, vikszolt csizmában, díszesen hímzett lájbiban, és kicsattanó orcájukon süt a nap. Suttogás morajlik a templom boltívei alatt, és szemek röpködnek minden felé. (…) A vendég papnék közt két kicsinyét kézen fogva vezetve jön az új papné. Törékeny, fiatal asszony. - Be szép a lelkem! - motyogják a vénasszonyok. - Tényleg szép! - kíséri mohó férfiszemmel a főbíró is. Így kezdődött Botár Béla tiszteletes bevonulása új szolgálati helyére. És ha a kórus ropog is az emberek súlya alatt, vajon a templom és papja, a falu és népe lélekben elég erősek-e ahhoz, hogy ellenálljanak a mostoha idők, az új és idegen államhatalom vesztüket akaró erőszakos nyomásának? S ha ők igen, a szép tiszteletesné igen-e a kevésbé erőszakos, de annál veszedelmesebb kísértésnek? Nyirő József a harmincas évek mozgalmas, megpróbáltatásokban nem, de egyebekben igencsak szűkölködő székely világát tárja elénk e regény lapjain, s ad nem mindig megnyugtató választ fenti kérdéseinkre. Azt mindenesetre le kell szögeznünk, hogy a történet nem kitalált, mindennemű hasonlóság a valósággal (esetenként napjaink valóságával is) nem a véletlen műve…