BRET EASTON ELLIS

A VONZÁS SZABÁLYAI

i?1Merti?1 elfogyott a söri?1 i?1 ennyi kell ahhoz Ellis regényében, hogy egy lány a buliról elmenjen azzal a fiúval, aki különben nem is nagyon tetszik neki. Hogy mikor és hol, az talán nem is nagyon fontos, mindenesetre 1985-ben vagyunk, a camdeni egyetemen, ahol a diákok a legkevésbé tanulmányaikkal törődnek: Dögös-Dugós bulik, Kokszos Keddek és Szittyós Szerdák követik egymást örök alkoholos, narkós és másnapos kábulatbani?1 Mindent csak az elsődleges testi igények kielégítésének szükséglete és a testi vonzás-vonzalom törvényei szabnak megi?1 és egy mélyre süllyedt, kimondatlan és már-már kimondhatatlan vágy, hogy mégiscsak megtalálják a romantikát, a szerelmet, az igaziti?1 s talán életük valamiféle igazolását is. Ellis hagyja, hogy mindvégig hősei beszéljenek: Lauren, aki az éppen Európában utazgató Victorba szerelmes, a nyíltan biszexuális Paul és Sean, aki egy ideig az ő szeretője, majd Laurené, és miközben hármuk élete néhány hónapra összegabalyodik, ugyanazokat az eseményeket különböző nézőpontokból ismerhetjük meg. Ami az egyik szereplő szemében romantikus fellángolás, az talán unott beletörődés a másiknak: semmi sem az, ami, senki sem érti a másikat, mert itt már nincsenek az érzéseket pontosan leíró szavak, vagy ha igen, akkor azok is eltorzulnak, jelentésüket vesztiki?1 mint ahogy a tanárok is elcsépelt, kiüresedett, idióta szavakkal igyekeznek jelentést adni a körülöttük kavargó új nemzedék kultúrájának. Mint minden Ellis-mű, ez az először 1987-ben megjelent regény is kegyetlen olvasmány, még ha csak csíráiban i?1 egy megzavarodott erkölcsi tudatú és szexuális ösztönű új nemzedék fáradt kiúttalanságában i?1 van is jelen mindaz a perverzitás és testi-lelki szadizmus, amely aztán az Amerikai Psycho és a Glamoráma letaglózó erejét adja.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ
EAN 9789630771269
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Határtalan keretek
-11%
Moldován András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,20 €
22,43 €
Király Gábor Nemzetközi kapusiskola
-11%
K1RALYSPORT
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
18,92 €
Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben - Az altatástól a szexedukációig  0–9 éves korig
Szél Dávid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
Darwin - A Beagle fedélzetén
-11%
Christian Clot
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
13,98 €
Az agy 24 órája - Utazás a tudatunkon innen es túl
-11%
Susan Greenfield
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Slovensko - španielsky hovorník - 2. vydanie
-8%
autor neuvedený
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,90 €
9,11 €
Sok erő és egy csipetnyi gyöngédség
-11%
Andrei Dósa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
A magyar négyes fogat - Ostorhegyes, Rudas, Nyerges, Gyeplős
-11%
Vida József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
49,15 €
43,75 €

Korábban megtekintett: