Alekszandr Szolzsenyicin

A POKOL TORNÁCA I-II.

1949 decemberében Innokentyij Vologyin szovjet diplomata telefonon felhívja az amerikai nagykövetséget, s elmondja, a szovjetek hol és mikor kapják meg Amerikában az atombomba elkészítésének titkos leírását. A szovjet állambiztonsági minisztériumban rögzítik a hívást, de még nem tudják, hogy ki követte el a ?bűnt?. Még azonosítani kell az ?árulót?, aki maga is tisztában van lépésének halálos kockázatával, de önmagában már végleges döntésre jutott: ha saját államát, ha Sztálin rendszerét árulja el, azzal mind az emberiség, mind az orosz nép javára cselekszik. Elindul a nyomozás, és Innokentyijt végül azok az emberek juttatják börtönbe, akiket a sztálini rendszer poklának ?első körében?, a saraská-ban, egy elitbörtönben tartanak fogva, ahol kiemelkedő tudósok dolgoznak a titkos hadiipar és az államvédelmi hatóságok technikájának fejlesztésén. Itt dolgozzák ki azt az akusztikai hangfelismerő módszert, amely segít Innokentyij azonosításában. Szolzsenyicin ? aki a háború után maga is saraská-ban raboskodott ? hőseinek sorsát, élettörténetét, világnézeti vitáit, bölcselkedéseit és vívódásait leírva az orosz történelem egész körképét elénk tárja. Monumentális könyvében, mely egyszerre detektívregény és filozófiai mű, jól érzékelhető Lev Tolsztoj hatása éppúgy, mint a szerző mély lelki küzdelmekben kiforrott keresztény hite ? a krisztusi szimbolika, mely átszövi a szovjet életvilág aprólékos, már-már enciklopédikusan részletező ábrázolását. A pokol tornáca a Nobel-díjas író életművének kiemelkedő darabja s egyben a XX. századi világirodalom egyik alapműve: a totalitárius rendszer működésének, lelki hatásainak, a rendszer poklában élő emberek filozófiai útkeresésének maradandó művészi dokumentuma.

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 1040
Súly (g) 1040 g
Méretek (Sz-M-H) 133-205-75
EAN 9789630784504
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Botrányos életű hölgyek kézikönyve
-9%
Sophie Irwin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,57 €
101 színező
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Az örökség ára (új kiadás)
-9%
Jennifer Lynn Barnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Mert többen nincsenek - Helikon Zsebkönyvek 122. (új kiadás)
-9%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
8,06 €
Mi - A bukás naplója
-9%
Dmitry Glukhovsky
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Német autómárkák - Képes ismeretterjesztés gyerekeknek - Fedezzük fel együtt!
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,75 €
Tanulókártyák angol nyelvből A1-A2 szinten kezdőknek
-9%
Bajczi Tünde Julianna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
13,97 €
A fiú, aki igazságot szolgáltatott - Hogyan éltem túl hat koncentrációs tábort, majd vadásztam le az egyik leghírhedtebb náci tömeggyilkost
-9%
Josef Lewkowicz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,02 €