Ulf Lüdeke

Terence hill /Exkluzív életrajz

Félénk és szerény - így jellemezte egyik barátja Mario Girottit, azaz Terence Hillt, akinek magánéletéről szinte semmit nem tudhattunk e könyv megjelenéséig. Olasz apa és német anya gyermekeként Velencében született 1939-ben, a háború alatt a Drezda melletti Lommatzschban élt. Tizenkét éves korában fedezte fel Dino Risi, olasz filmrendező, akinek hívására a család Rómába költözött. Több tucat filmben játszott, mire megkapta első komoly szerepét Luchino Visconti A párduc című filmjében. 1964-től Németországban élt, Karl May regényeiből készült filmekben játszott, míg 1967-ben összehozta a sors Carlo Pedersolival, azaz Bud Spencerrel. Közös filmjeiken generációk nőttek és nőnek fel. Ki ne emlékezne a Különben dühbe jövünk, a Kincs, ami nincs vagy éppen a Szuperhekusok jeleneteire? A siker azonban nem segített, amikor 1990-ben balesetben meghalt Hill fogadott fia. Nehéz időszak következett a színész életében, majd a lassú felépülés után tévés karrier várta Olaszországban. 2013 nyarán a Magyarországon is sugárzott Don Matteo sorozat 9. évadja kezdődik el! Ulf Lüdeke fekete-fehér és színes fotókkal illusztrált könyve nemcsak a világhírű színész pályáját foglalja össze, de bemutatja magánéletét, világlátását - az ismeretlen Terence Hillt.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2013
Oldalak száma 230
Súly (g) 480 g
Méretek (Sz-M-H) 155-235-
EAN 9789633102213
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A legelső készletem - Karácsony §K
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Repülő angyalok
-11%
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Torzonborz megjavul (6. kiadás)
-11%
Otfried Preussler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Sajógömör
-11%
Gömöri Kovács István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,00 €
5,34 €
Már 5 éves vagyok
-11%
Carola Von Kessel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,85 €
7,88 €
Fényes telehold van
-11%
Fazekas Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
4,94 €
Gumis lapozó - Dinoszauruszok
-11%
Rusznák György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,73 €
Berci nem megy el idegenekkel - Barátom, Berci 13.
-11%
Christian Tielmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,48 €