Válogatás

A csend útján /Karthauzi szerzetesek a belső életről

Nyugodtan feltételezhetjük, hogy az az ember, aki a szemlélődést gyakorolva nyitott Istenre, s engedi, hogy Isten világossága és szeretete beáradjon a szívébe, akkor is közbenjárást végez, ha kifejezetten nem is törődik vele: átadja lelki környezetének azt a világosságot és szeretetet, amelyet befogadott, s titokzatos és rejtett módon a javára lehet valamely konkrét személynek. Ebben az értelemben imádságnak tekinthető minden olyan gondolat, amely összhangban van Istennel, a szívnek minden olyan rezdülése, amely összhangban van Krisztussal. Csak akkor kerülhetünk kapcsolatba Krisztussal a többi emberben, ha valamennyiüket olyannak fogadjuk el, amilyennek Isten megalkotta és ma is alkotja őket. Akkor kérjük Krisztust a többi embertől, ha azt kérjük tőlük, legyenek önmaguk, ha azt kérjük, legyenek olyanok és váljanak olyanná, amilyennek Isten akarja őket. Így értésükre adjuk, hogy csak akkor lehetünk önmagunk, ha ők is önmaguk. Részletek a könyvből

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Ursus Libris Kft.
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 118
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 188 g
Méretek (Sz-M-H) 142-200-8
EAN 9789639718968
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Bizarrr jószágok - Rendhagyó állatkert
-11%
Kaszás György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
Gyönyörű apróságok - Tanácsok és tapasztalatok szerelemről és édenről
-11%
Cheryl Strayed
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Kobalt - A pekingi játszma
-14%
Frei Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
21,16 €
Irodalmi Szemle 2023/12.
-11%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
2,23 €
Doktor Proktor pukipora - POKET ifjúsági sorozat 2.
JO NESBO
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,99 €
Ami a lelket megbetegíti és ami meggyógyítja
-11%
Thomas Schafer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Íliász
-11%
Homérosz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
Malibu Rising
Taylor Jenkins Reid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €

Korábban megtekintett: