Dr. Lea Waters

Fókuszban az erősségek

Rendkívüli hatást gyakorol a gyerekekre, ha a nevelés során elsősorban az erősségeikre fókuszálunk, ahelyett hogy állandóan a gyenge pontjaikat igyekeznénk korrigálni. Nemcsak a rugalmas ellenálló képesség fejlesztésében, az optimizmus kialakításában és a célok elérésében segíti őket, hanem növeli az önbecsülésüket és az energiaszintjüket, így immunisabbá válnak a korunkban szinte járványként jelentkező depresszióval és szorongással szemben. A szerző, Lea Waters több mint 20 évre visszatekintő szakmai pályafutása során azzal szembesült, hogy sok szülőnek nehézségei vannak ezzel a váltással, mert a hagyományos, megcsontosodott nevelési elvek miatt vakká váltak az erősségekre. Ezért könyvében számos javaslattal és gyakorlati példával illusztrálva mutatja be, hogyan kommunikáljunk a gyerekeinkkel, hogyan tárjuk fel erősségeiket és képességeiket, hogyan használjuk a pozitív érzelmeket erőforrásként, hogyan kezeljük a viselkedési problémákat, és hogyan beszéljük meg a nehézségeket okozó helyzeteket és érzéseket. Továbbá rámutat még egy pozitív tapasztalatra: módszerét alkalmazva a szülők különösen izgalmasnak és gyümölcsözőnek találják majd a gyereknevelést.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Ursus Libris Kft.
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 382
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 542 g
Méretek (Sz-M-H) 150-220-20
EAN 9786155786020
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Emlékezz rám - Iskolák versenye- harmadik kötet
-11%
Leiner Laura
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,40 €
Deep End
-11%
Ali Hazelwood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Zseblámpával - A vikingek nyomában
-11%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Az aranyecset - Gyerekversek és mesék nagyobbaknak
-11%
Nemes Nagy Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Hunyadi 1,5. - A szűz kardja (új kiadás)
-11%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
80 kutyával a Föld körül
-11%
Kristyna Litten
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Az utasok
-11%
John Marrs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Együtt családdá - Önismereti napló szülővé válás előtt álló pároknak
-11%
Koch Boglárka Lilla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
40,95 €
36,45 €

Korábban megtekintett: