Michió Kaku

Az emberiség jövője

Michio Kaku, a világszerte elismert fizikus és jövőkutató ebben a könyvében bemutatja nekünk az asztrofizika határait, a mesterséges intelligenciát és azt a technológiát, amely meghökkentő képet tár elénk jövőnkről a világűrben és az emberiség végső sorsáról.
Most lépünk be az űrkutatás aranykorába. Ami azelőtt a képzelet birodalmába tartozott, az emberi civilizáció kitelepítése a csillagok világába, ma egyre inkább tudományos lehetőség, sőt szükségszerűség, ha valamikor majd elhagyni kényszerülünk a Földet.
Kaku részletgazdag és bensőséges képet tár elénk arról, hogyan fejleszthet ki az emberiség egy fenntartható civilizációt a világűrben. Áttekinti a robotika, a nanotechnológia és a biotechnológia fejlődését, amelyek lehetővé teszik, hogy terraformáljuk a Marsot és a távolabbi bolygókat, majd lakható városokat építsünk azokon. Ezután elutazunk a Naprendszer határán túlra, ahol a tudósok számtalan, más csillag körül keringő bolygót találtak, és ahol egyszer majd rábukkanhatnak a csillagászat Szent Gráljára: a Föld ikertestvérére. Olyan új technológiákat mutat be, mint a nanoszondák, a lézervitorlák és a fúziós rakéták, amelyek ténylegesen lehetővé teszik a csillagközi űrutazást, miáltal új távlatokat nyitnak az emberi civilizáció számára.
Elutazunk a galaxisunkon kívülre, sőt az univerzumunkon túlra is, miközben Kaku megvizsgálja napjaink tudományának legizgalmasabb kérdéseit, a térgörbület-hajtóművet, a féregjáratokat, a hiperteret, a párhuzamos univerzumokat és a multiverzumot. Végül bemutatja, hogyan érhetünk el majd valamikor mi, emberek egyfajta halhatatlanságot, amikor képesek leszünk elhagyni saját testünket, tudatunkat pedig lézernyalábra ültetve a világűr új kikötői felé küldhetjük.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Akkord Kiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 392
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 850 g
Méretek (Sz-M-H) 165-235-28
EAN 9789632521190
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szövegértés lépésről lépésre - Középiskolásoknak
-8%
Dr. Raátz Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Töretlenül - A változókor modern kézikönyve
-8%
Dr. Vonda Wright
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,15 €
24,06 €
LMBTQ+ forradalmak - Kultúra, történetek, hősök
-8%
Kanicsár Ádám András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Önuralom - A belső erő - Stresszmentes útmutató az önfegyelem fejlesztéséhez, az akaraterő növeléséhez és az önkontroll javításához
-8%
Damon Zahariades
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €
Trust Me Always
Meagan Brandy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Alsógatyás Kapitány és a biorobotikus fikafiú ádáz összecsapása (a röhejes robot-orrtrutymódarabok bosszúja) - Alsógatyás Kapitá
-8%
Dav Pilkey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Bogyó és Babóca - Mesék a Pöttyös házból (új kiadás)
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
LOGICO Piccolo - Matek: A 100-as számkör 2. rész
-8%
Logico
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €

Korábban megtekintett: