Winston Graham

Jeremy - A Poldark család 3.

Ross Poldark élete legsötétebb órájával néz szembe. A családjában bekövetkezett tragikus halálesettől lesújtva Poldark százados azzal vezeti le gyászos indulatait, hogy a környék koldusszegény lakóit olyan cselekményre buzdítja, amit a korabeli brit törvények akasztással büntetnek. Az ügyben vállalt szerepe miatt bíróság elé állítják, Demelza pedig házasságuk zivatarai dacára próbál támogatókat fölhajtani a férjének, hogy megmentse őt, biztosítsa családjuk jövőjét. Mindazonáltal rosszakarókban ezúttal sincs hiány, akik örömmel látnák, ha Rosst elítélnék. Nem utolsósorban George Warleggan, a befolyásos bankár fenekedik ellenük, aki minden eddiginél ádázabbul rivalizál Ross-szal, és alattomos mesterkedése Poldarkék tönkretételével fenyeget. Ilyen körülmények között jön világra Ross és Demelza első fia, Jeremy Poldark… A Poldark-sorozat Winston Graham életművének kiemelkedő remeke, amelyben a szerző páratlan tehetséggel idéz föl egy korszakot az akkor élt emberekkel, gazdagokkal és szegényekkel, hatalmasokkal és nincstelenekkel, sorsüldözöttekkel és szerelmesekkel, egy lebilincselő történetbe ágyazva, amit az olvasó nem felejt el egyhamar. Feledkezz bele! „A páratlan Winston Graham tollából… aki mindent tudott, amit mások, meg még rengeteg egyebet is.” – The Guardian – Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! 14 éves kortól ajánljuk!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 384
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 448 g
Méretek (Sz-M-H) 136-204-31
EAN 9789632454818
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az örökség
-8%
Moa Herngren
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A Bárka születésnapja (új kiadás)
-8%
Gerald Durrell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
13,25 €
A Legyek Ura
-8%
William Golding
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €
Háború és béke 1-2.
-8%
Lev Tolsztoj
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
42,60 €
39,20 €
Babilónia
-8%
Costanza Casati
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €
A cseléd
Hana Lasicová
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,90 €
A macska, aki zent tanított
-8%
James Norbury
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Abel
-8%
Alessandro Baricco
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: