Frankenstein, avagy a modern Prométheusz

A Frankenstein: sci-fi, gótikus horror, tragikus szerelmes regény és tanmese. Az istent játszó tudós és gyilkossá váló teremtményének története az európai kultúra alapművei közé tartozik. Szerzője, Mary Wollstonecraft Shelley alig tizennyolc évesen fejezte be, és ugyan élete végéig írással foglalkozott, ez a könyve tette halhatatlanná. Bár a regényt a maga korában ellentmondásosan fogadták, azóta szinte minden generáció újraértelmezte saját kihívásai szerint; már maga a szerző is, amikor tizenhárom évvel az első kiadás után átdolgozva jelentette meg, új hangsúlyokat adott a regénynek. Egyre drasztikusabban változó világunkban éppen ezért érdemes megint feltenni a kérdést: mit mond nekünk a Frankenstein ma, az elidegenedés, elmagányosodás idején a gondoskodásról, az empátiáról, a szeretetről és a traumáról; a nukleáris fegyverek, a klónozás, a génsebészet és a mesterséges intelligencia korában a politikusok, az írástudók felelősségéről? A kultikus regényt Péter Ágnes új fordításában adjuk közre. „Ó, Frankenstein, méltányos lennél mindenki iránt, s épp engem taposnál el, akinek leginkább tartozol méltányossággal, sőt könyörülettel és szeretettel? Ne feledd, hogy te teremtettél: Ádámod kéne hogy legyek, de sokkal inkább vagyok a bukott Angyal, akit bár bűntelen, kiűztél az örömök honából. Mindenfelé boldog teremtményeket látok, csak én vagyok kizárva örökre a körükből. Én jó voltam, tele jóakarattal, de a nyomorúság szörnyeteggé változtatott. Ha boldoggá teszel, újra erényes leszek.”