Kapinya Viktória

Panel Boogie

„Ennek a panelháznak húsleves helyett akció, buli és humor fő a konyháiban.” Juhász-Barna Sarolta @Kultúrklisék Mi érdekes történhet egy tízemeletes panelház elöregedő lakóközösségében? Az biztos, hogy a pécsi Szaggató közben nem az unalom tartja össze a falakat. Nem elég, hogy hirtelen meghal a közös képviselő, még az is kiderül, hogy halála előtt valamiért meglovasította a társasház liftfelújításra gyűjtögetett millióit. Egy közösen átmulatott este alkalmával a lakók egy csoportja kitalálja, hogyan tehetnének szert némi bevételre: táncos rendezvényeket, könyv és- filmklubot szerveznek a házba időseknek, később pedig a tilosban járást megkoronázva illegális borteraszt is nyitnak a tízemeletes tetején. És amíg több generáció kisebb-nagyobb bökkenőkkel próbálja közös erővel kompenzálni a társasházi kassza hiányát, addig egészen különös sorsok bújnak elő az ajtók mögül. A lépcsőházban csak úgy röpködnek a rigolyák, a bulikon ropognak a csigolyák, az akciódús történetben szereplő kotnyeles nagymamák konyhájában pedig a ház szinte összes titka terítékre kerül. Irénke és Gizi néni például sajátos nyomozási módszerével igyekszik kiteregetni az elhunyt közös képviselő szennyesét, a pár éve megözvegyült Szűcs úr végre kísérletet tesz szomszédasszonya szívének elnyerésére, néhányan pedig a még nem túl kései szerelem keresésére indulnak. Vajon sikerül rálelniük hőseinknek az elveszett milliókra, vagy akár még többre is? Kapinya Viktória második regénye egy percet sem hagy az unatkozásra: amíg a szereplők a twistet járják, addig az olvasónak garantáltan nem kell egy kis rekeszizomtornáért a szomszédba mennie. Vagy ez esetben talán mégis...

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Partvonal Kiadó
Megjelenés éve 2024
Oldalak száma 288
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 286 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-21
EAN 9789636091194
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Visszafojtott lélegzet (éldekorált)
-8%
Rebecca Donovan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
New York Café Budapest 1926
-8%
Palotás Petra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Westwell - Könnyű és nehéz (éldekorált)
-8%
Lena Kiefer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Karácsonyi napló
-8%
Fábián Janka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Váratlan páros - Szerelmi kalandok 2.
-8%
Max Monroe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A csillagok ragyogása
-8%
Rose C. Tailor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,76 €
És boldogan éltek
-8%
Moira Macdonald
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Redeeming 6 - Megváltás 6 - Boys of Tommen #4 (éldekorált)
-9%
Chloe Walsh
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,81 €

Korábban megtekintett: