Ryan Holiday

A napi apa

366 meditáció szülőségről, szeretetről, gyereknevelésről Legyen ez a könyv a reggeli rituáléd – Matthew McConaughey Az akadály maga az út és Az ego az ellenség New York Times #1 bestsellerek szerzőjétől „Az élet rövid. Ne feledkezz meg a legfontosabb dolgokról az életben, éljünk másokért és tegyünk jót velük.”- Marcus Aurelius Szülővé válni több mint biológiai folyamat – egész életen át tartó elköteleződés ez, áldozat, szolgálat, de mindenekelőtt: szeretet. Mindennap megújuló kihívás, hogy első pillanattól fogva a gyerekeid érdekeit a magadéi elé helyezd. Lesznek pillanatok, amikor mély együttérzés fog eltölteni, máskor pedig megalázó kudarcot élsz majd át – akár egyetlen napon belül. De nem vagy egyedül. Ez a könyv 366 örökérvényű meditációt gyűjt egybe arról, mit jelent szülőnek lenni. Naponta alig néhány bekezdés, amelyet könnyen végig lehet olvasni, még olyankor is, ha tegyük fel, egyáltalán nem aludtál az éjjel. Ryan Holiday kétgyerekes apa, aki saját tapasztalatai mellett olyan nagyságok gondolataira támaszkodik, mint Theodore Roosevelt, Bruce Springsteen, II. Erzsébet angol királynő, Marcus Aurelius vagy Toni Morrison. Ezek a napi bölcsességkapszulák útmutatást tartalmaznak, hogy hogyan legyél az a példakép, akire a gyerekednek szüksége van. Akár most várjátok az első baba születését, akár már nagyapa vagy, A napi apa üzenetei bátorítást, távlatot, praktikus tanácsokat kínálnak a gyereknevelés minden stádiumában. „Szülőnek lenni nem mindig könnyű. Mindannyian jót akarunk a gyerekeinknek, mégis könnyen beszippantja az embert a pillanat. Ez a könyv megmutatja, mi fontos, mi lényeges, segít abban, hogy rálássunk a döntéseinkre, és tudatosan mérlegelhessük, hogy mit is akarunk tenni.” – Emily Oster, a Tudatos babavárás és Tudatos gyermeknevelés című bestsellerek szerzője „Szülőnek lenni: ez sokszor attól válik eredményessé, hogy emlékezetes pillanatokban hogyan viselkedsz. Ezek formálják a gyerek gondolkodását. E könyvben itt van a recept: hogyan jöjjenek létre rendszeresen az ilyen pillanatok. Hogyan hozd ki a legtöbbet az együtt töltött időből.” – Scott Galloway, az NYU professzora, az Adrift című bestseller szerzője Ryan Holiday a világ egyik legtöbb könyvet eladó, élő filozófusa. Könyveit – Az akadály maga az út, Az ego az ellenség, Sztoikus nyugalmat a mindennapokra, Az egyensúly a kulcs – több mint negyven nyelvre fordították le, és világszerte tíz millió példányban keltek el. A Texas állambeli Austinban él feleségével és két fiával. Teheneket, szamarakat és kecskéket is tartanak. Painted Porch nevű könyvesboltja egy texasi kisváros, Bastrop történelmi főutcáján található.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó 21. Század Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 430
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 412 g
Méretek (Sz-M-H) 140-190-31
EAN 9789635685196
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Lazán perdülj! /Útmutató az R hangzó kialakításához
Thoroczkay Miklósné
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,35 €
Dopaminkölykök
-8%
Michealeen Doucleff
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Logopédiai mesék (új kiadás)
Huba Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
Megtanuljuk az autisták nyelvét - Hogyan legyek legjobb szülő?
-8%
Olga Bogdashina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Melegszívű fegyelmezés - Kisgyerekkortól kamaszkorig
-8%
Kim John Payne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €
Legyőzzük a félelmet! /A gyermekkori szorongások kezelése a játékos nevelés módszerével
-8%
Lawrence J. Cohen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,40 €
11,41 €
Én is tudok beszélni
Bittera Tiborné
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
Jól szeretni /Tudod-e, hogy milyen a gyereked
-8%
Vekerdy Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €