Tod Lending

Az esernyőkészítő fia

„Most a jelen időtlen vákuumában éltünk, ahol a múlt emlékei és a jövőre vonatkozó tervek már nem számítottak. Már csak ettünk, aludtunk, ittunk – egyik pillanatról a másikra túléltünk. Elkezdtem kérdezgetni magamtól: Ha ez az élet, akkor minek élni? Mi értelme?" „Schlöndorff karba tette a kezét, és összehúzott szemmel nézett Papára. Hirtelen megváltozott a hangja. – Egy esernyőt akarok, amelynek elefántcsont nyélébe egy vicsorgó farkas van vésve, rubinszemekkel, a monogramommal, V. S., egy huszonnégy karátos nyélszalagon. Az aranyszalag másik oldalára pedig az SS feliratot akarom gravíroztatni. A nyél nyírfából készüljön, sötét, gesztenyebarna festéssel, az ernyő fekete legyen, és az esernyő hegye körül egy vékony aranydíszítést akarok horogkereszt véséssel. Megértetted?” A tizenhét éves Reuven középosztálybeli lengyel zsidó családban született. Már fiatalon az apja mellett kezd dolgozni, akinek boltjában Krakkó legjobb kézzel készített esernyőit gyártják és árulják. A család addigi nyugodt élete a náci megszállással rövid idő alatt megváltozik: elkobozzák az üzletüket, kilakoltatják őket az otthonukból, megfosztják őket jogaiktól, a férfiakat pedig munkaszolgálatra viszik, amelybe kis híján belehalnak. A fiatalember és családja számára az egyetlen esély a túlélésre a szökés… Az Oscar-jelölt és Emmy díjas Tod Lending regénye fikció, de a helyszínek, a történelmi háttér, a borzalmak és szenvedések nagyon is valóságosak, Reuven és családja sorsa és tragédiája fájdalmasan ismerős. A történet 1939-ben kezdődik, és a krakkói gettó felszámolásával ér véget. Sokan sokféleképpen próbálnak túlélni, Reuven miután mindent elveszített egy célt lát, amiért érdemes életben maradni: meg akarja találni szerelmét, Zeldát, a zöld szemű zsidó lányt, az egyetlen igaz és tiszta dolgot, akiről szentül hitte, hogy nem tudja bemocskolni a vészkorszak megannyi rémsége. Az esernyőkészítő fia egy család és egy szerelem lebilincselő és megindító története, amely méltán lép a modern holokauszt-irodalom más emlékezetes műveinek sorába.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Scolar Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 400
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 474 g
Méretek (Sz-M-H) 125-205-34
EAN 9789636850654
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

A harag
-8%
Alex Michaelides
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Oltári vagyon - A csütörtöki nyomozóklub (puha)
-8%
Richard Osman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,95 €
16,52 €
A lélek játéka (éldekorált)
-8%
Javier Castillo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Megtört lelkek - Lottie Parker 7. (3. kiadás)
-8%
Patricia Gibney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Gyilkosság a paplakban /Puha (új kiadás)
-8%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Nagytakarítás
-8%
Kate Atkinson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Óceán préda
-8%
John Sandford
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A pók - Skandináv krimik
-8%
Lars Kepler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,84 €

Korábban megtekintett: