Lev Tolsztoj

Levél egy hinduhoz - Szatjágraha, avagy az Igazság követése

1908-ban egy száműzetésben élő indiai szabadságharcos levelet írt Lev Tolsztojnak, amelyben erkölcsi támogatását kérte az indiaiak küzdelméhez a brit gyarmatosítók ellen. Az orosz irodalom óriásának válasza egyszerre volt kijózanító és forradalmi: nem elég a zsarnokokat hibáztatni, a valódi szolgaság belülről ered, és a szabadulás útja nem az erőszak, hanem a szeretetből fakadó, erőszakmentes ellenállás. Ez a gondolat megvilágosító erővel hatott egy fiatal indiai jogászra, Mohandász Karamcsand Gandhira, aki éppen Dél-Afrikában szervezte első polgárjogi mozgalmát. A szatjágraha – az igazsághoz való erőszakmentes ragaszkodás – nem pusztán taktika volt, hanem lelki és erkölcsi tett, amelynek szellemi alapjait Tolsztoj levele is megerősítette. Kötetünk nem csupán Tolsztoj világhírű, magyarul első ízben olvasható levelét, valamint Gandhi válogatott írásait tartalmazza, hanem Tolsztoj és Gandhi levelezését is, amelyből kirajzolódik, hogyan talált egymásra egy orosz arisztokrata és egy indiai jogász gondolkodása az igazság, az erkölcsi felelősség és az erőszakmentesség kérdéseiben. Tolsztoj és Gandhi üzenete semmit sem veszített érvényéből: az igazi változás mindig belül kezdődik, és az egyén lelkiismereti döntésén múlik. Ez a kis kötet arra hívja az olvasót, hogy ne csupán értelmezze ezt a szellemi örökséget, hanem saját életében is mérlegelje: miként válhat ő maga is szatjágrahivá – az igazság hűséges követőjévé.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó + Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 152
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 118 g
Méretek (Sz-M-H) 110-180-12
EAN 9786156402660
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A Projekt - Így formálja ujjá Amerikát a Projekt 2025
-8%
David A. Graham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Diderot - A világ filozófusai 44.
-8%
Claudia Milani
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
A jó és a rossz között - Az életvezetés etikája
-8%
Papp Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Erkölcsi levelek - Trubadúr Zsebkönyvek 54.
-8%
Seneca
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Az Antikrisztus - Trubadúr Zsebkönyvek 18.
-8%
Friedrich Nietzsche
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,55 €
Telt ház előtt...
-8%
Liszka József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,00 €
13,80 €
Levél egy hinduhoz - Szatjágraha, avagy az Igazság követése
-8%
Lev Tolsztoj
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,80 €
10,86 €
A lakoma / Szókratész védőbeszéde - Trubadúr Zsebkönyvek 66.
-8%
Platón
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,55 €