Günter Grass

A doboz

Egy jó barát kattintgat pillanatfelvételeket a neves író hozzátartozóiról az 1960-as évektől az 1990-es évekig varázslatos, ódon fotómasinájával. A szerkezetnek ritka bája már az is, hogy átvészelte a második világháborút, ráadásul többet mutat meg, mint amit közönséges halandó szeme látni képes. Bepillantást nyújt a múltba és a jövőbe, kivetíti a vágyait, fantáziáit azoknak, akik a lencséjébe tekintenek. Jóval később összeül a nagynevű szerző időközben felnőttkorba ért nyolc gyermeke, és egymást kiegészítve, egymással vitatkozva elevenítik fel a múltat. Azazhogy cseles objektívjén keresztül Günter Grass ábrázolja regényhőssé gyúrt családtagjait: önvallomás helyett gyerekeit beszélteti, belőlük formálja élete fontos szereplői, tanúi, művei krónikáját. Az előző Grass-regény, a nagy port kavaró és nagy sikerű, Hagymahántás közben címet viselő visszaemlékezés azzal ért véget, hogy elfogyott a hagyma. A mese azonban, íme, folytatódik. Ugyanahhoz a tárgyhoz -a szerző életéhez- merőben újszerűen közelít most, egyszerre dokumentumregény és mesekönyv is A doboz. A mesebeli apa regénye; az apáé, aki írói mindenhatósággal tükrözteti magát az utódok szemében.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 280
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 340 g
Méretek (Sz-M-H) 131-188-19
EAN 9789630787499
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Az ugyanolyan királyfi - Az érzelemszabályozás könyve gyerekeknek és felnőtteknek
-8%
Szegleti Gabriella
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Robinson Crusoe - Talentum Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
Daniel Defoe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Égő virágok között - A káosz gyökerei-sorozat (éldekorált)
-8%
Samantha Shannon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Bori és az új tanár - Barátnőm, Bori regények
-8%
Julia Boehme
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
Intimitás és hasadás
-8%
Tisza Kata
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,10 €
26,78 €
Demencia - Kockázati tényezők és megelőzési lehetőségek
-8%
Geir Selbak
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
God of Pain
Rina Kent
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,95 €
Búcsú Ayvaliktól - A három nővér titkai
-8%
Iclal Aydin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
18,04 €

Korábban megtekintett: