Keresési eredmények
Reese Whiterspoon ajánlásával: „Hasznos kézikönyv és gyorssegély a családi gondok megoldására.” Minden a feladatlistával kezdődött. Eve Rodsky egyszer csak úgy érezte, belefáradt az „anyaértelmezett” szülői létbe, képtelen tovább egyedül viselni a családdal…
Commissario Guido Brunettinek ezúttal a saját háza táján akadnak gondjai, pontosabban emeleti lakásukkal, amelyről kiderül, hogy nincs nyilvántartásba véve a földhivatalnál. A bürokrácia arctalan gépezete akár el is bontathatja fejük fölül a családi…
Guangdong (Kuangtung) tartomány Kína déli részén, a világ keleti és nyugati fele között fekszik, és gazdasági fejlettségének következtében számos dologban az „első” az országban. Kína legjelentősebb „kikötőjeként” és a tengeri Selyemút szülőföldjeként…
Guido Brunetti felügyelő nap mint nap kisebb-nagyobb bűnügyekkel foglalkozik, nem ér a végére a fojtogató korrupciós eseteknek, vagy a rengeteg turista okoz számára fejtörést. Bár Velencében élhet, a világ egyik legszebb városában, folyamatosan állnia…
Amikor Kera Jacobsen, a 28 éves szociális munkás holtteste Laurie Montgomery igazságügyi orvos szakértő boncasztalára kerül, elsőre úgy tűnik, újfent gyarapodott a kábítószer-túladagolás áldozatainak száma. A tekintély nem tisztelő, rossz modorú Aria…
0–12 hónapos korig Miközben a baba a mamával vagy a papával együtt lapozgatja ezt a Montessori-módszer szellemében összeállított könyvet, megtanulja ujjával követni a kijelölt vonalakat. S míg a fekete-fehér képeket nézegeti, észreveszi a pirossal kiemelt…
Kora hajnali telefoncsörgés veri fel álmából Brunetti felügyelőt. Ezúttal nem gyilkosság az oka, amiért bele kell vetnie magát a csípős velencei pirkadatba, hanem vandál rongálás. Az elkövető pedig nem más, mint Paola, a felesége. Az egyetemen tanító…
Egy-egy kiadós, ízletes fogás elkészítéséhez nem szükséges órákig fáradozni a konyhában.
Valóban kiirthatatlan a korrupció? A harangok ötöt kondulnak, galambok csipegetnek Colleoni lovas szobrának talapzata körül, a lagúna fodrozódó vize lágyan ringatja a kikötött csónakokat. Úgy tűnik, békés reggelre virrad Velence. A derűs nyugalmat azonban…
Egy feltörekvő nigériai család négy fiúgyereke, Ikenna, Boja, Obembe és Benjamin, miután banktisztviselő apjuk otthonuktól ezer kilométernyire kap állást, anyjuk tudta nélkül eljár a tiltott folyóhoz halászni. Hat hétig titkolóznak, amikor egy szomszéd…
A titokzatos Fennbirn szigetén minden nemzedékben hármasikrek születnek: három lehetséges királynő. Mindhárom a korona egyenrangú örököse és egy-egy különleges képesség birtokosa. Mirabella őselembájoló, tüzet szít, villámokat szór és szélvihart támaszt.…
Nemcsak a családi összejöveteleket, de váratlanul betoppanó barátainkkal közös étkezéseinket is emlékezetessé tehetjük, ha például nyáron villásreggelire mexikói csemegét, kerti összejövetelen roston sült, gránátalmás-narancsos mázzal bevont sertéskarajt,…
Hogy működik a tehén gyomra? Hogyan lesz a tojásból kiscsibe? Miért van 8 karja a polipnak? Milyenek voltak az első autók? Hogyan hatnak az oltások? Milyenek voltak a középkori várak? Mire jó a szótár? Több mint 200, ehhez hasonló kérdésre ad könnyen…
A tizennégy éves Aurora Jackson a nővére és annak barátai társaságában indult egy bulizós kempingezésre. A kamaszos alkoholizálással töltött éjszaka után a fiatalok üresen találták Aurora hálózsákját. Hova tűnhetett hatodik társuk, a legfiatalabb lány?…
Igaz, hogy a kisbabák legérzékenyebb testrésze az orruk? Igaz, hogy Japánban vannak vonalkóddal azonosítható emberek? Igaz, hogy vannak vizelettel működő lámpák? Igaz, hogy az ikrek verekednek az édesanyjuk méhében? Igaz, hogy az űrhajósok magasabbak…
A narrátort egy gyászhír visszaröpíti azokba az évekbe, amikor még ifjú volt, s arról ábrándozott, hogy festőnő lesz. Különös korszak volt ez a fiatal lány életében, és az emlékezés feleleveníti benne azt a viharos szerelmi történetet, amelyet húszévesen…
Guangdong (Kuangtung) tartomány Kína déli részén, a világ keleti és nyugati fele között fekszik, és gazdasági fejlettségének következtében számos dologban az „első” az országban. Kína legjelentősebb „kikötőjeként” és a tengeri Selyemút szülőföldjeként…
Három vonzó, gazdag, sikeres férfi, akik abban is hasonlóak, hogy féktelen erotikus szenvedély irányítja az életüket. Az ő történetük szálait szövi rafináltan, s varrja el a trilógia záró történetében Maya Banks, a romantikus-erotikus irodalom népszerű…
A szemrevaló, szegény fiatal spanyol varrólány, Inés Suárez 1537-ben kalandvágyó férje keresésére indul az Újvilágba. Csábító külseje miatt már a hajóút során hajmeresztő kihívásokkal kell megküzdenie, de nem kevesebb küzdelem várja Amerika földjén sem.…
Marina, az Ermitázs tárlatvezetője 1941-ben, a leningrádi blokád idején a páratlan műkincsek megóvásán fáradozik. A parancs szerint ki kell emelni a festményeket a keretből és biztonságos helyre kell őket szállítani. Az üres kereteket mementóként visszaakasztják…
1946, a Mississippi állambéli Clanton. Pete Banning a kisváros köztiszteletnek örvendő polgára, a poklok poklát megjárt háborús hős, jó nevű család leszármazottja, két felnőtt gyerek apja, a metodista gyülekezet odaadó tagja. Egy hűvös októberi reggelen…
Mit tennél, ha egyszer arra mennél haza, hogy elrabolták a szüleidet? Ha bátor vagy, bizonyosan elindulnál megkeresni őket... Így tett Charlie is, aki történetesen macskául is tud. Amikor szülei keresésére indul, kiderül: csak az utca kóbor macskáira…
Amikor Victorine Laurent beáll a híres párizsi Opera balettkarába, arra számít, hogy előbb-utóbb egy gazdag ember szeretője lehet – hiszen az egyedülálló fiatal nők csupán így tudnak megélni a Fény dekadens városában. Degas, a neves festő azonban bemutatja…
Szép rajzokkal illusztrált válaszok a mindenre kíváncsi gyerekek kérdéseire a dínókról. 3-6 éveseknek A dínók sárkányok voltak? Miért van múzeumban a csontvázuk? Voltak kék dinók is? Miért voltak nagy, hegyes fogaik? Melyik volt a legvadabb dínó? Gyorsabban…
Sombreroo! - üvölti bele valaki minduntalan az éjszakába. S mintha az üvöltés események bonyolult, már-már a végletekig átláthatatlan sorát indítaná el. Olyan eseményekét amelyek kitöltik az újság rovatait. Mint például azt, hogy meghalt Enkidu, akivel…
Mi illik, és mi nem? Miért kell köszönni? Miért kell udvariasnak lenni? Hogyan kell viselkedni? Ebben a szépen és viccesen illusztrált könyvben sok-sok kérdésre megkapod a választ a lehajtható fülek alatt.
Több mint 200 kérdés és válasz játékosokról, csapatokról, világkupákról, szurkolókról... és még sok másról! Négy nagy témában - Fantasztikus játékosok, Legendás csapatok, Statisztikák és rekordok, 100% furcsaságok - kapsz válaszokat a foci világáról.…
Az érzelmek nyelve olykor nehezen érthető a felnőtt számára is. De hogyan segítsünk gyerekeinknek, hogy felismerjék és nevükön nevezzék érzelmeiket? Megtaníthatjuk nekik, miképp különböztethetik meg a harag megnyilvánulását a szomorúságétól vagy a félelemétől?…
Az egyik legnagyobb zenei zsenit megihlető szerelem története Történetünk 1777-ben kezdődik Mannheimben. Fridolin Weber zenész és kottamásoló csütörtök esténként összejövetelt rendez szerény, ötödik emeleti szalonjában. A forró csokoládé illatával megédesített…