Keresési eredmények
A 9. század második feléről egyre többet tudunk, bár ez ma még nem jelenik meg a tankönyvekben. Bizánci császárok írásaiból, óorosz krónikákból, keresztény szerzetesek feljegyzéseiből áll össze a színes tabló. A regény idején a magyarság keresi a korosodó…
Benedek Elek saját gyűjtésű meséiből és mondáiból válogat e kötet, melyek Székelyföldhöz kötődnek. Nevezetes helyek, régmúlt személyek és csodás lények történetei elevenednek meg a lapokon a jó és a rossz örök harcának tükrében. A nagy mesemondó egyedi…
Valamikor az 1220-as évek elején Ákos nembéli Ákos, a nagyravágyó, de gyermektelen nagyúr maga mellé veszi fattyát, a még csecsemő Ernyét. A fiút előbb apja és Pietro nevű szolgája neveli, majd az öregedő II. András király kedvelt apródja, később a királyi…
Bathsheba ?Everdene, miután megörököl egy gazdaságot, úgy dönt, hogy maga irányítja azt. A viktoriánus korban ez merőben szokatlan, nem csoda, hogy Bathshebára sokan felfigyelnek, köztük három olyan férfi is, akiket szinte megigéz a lány elragadó szépsége…
Anne és Gilbert kis álomotthonukat hátrahagyva Glen St. Mary egy tágas házába költöznek, Zugolyba, ahol hajnaltól napestig gyermekeik kacagásától hangos a kert és a közeli völgy. Anne odaadó családanya, akire gyermekei minden körülmények között számíthatnak.…
Anne és Gilbert romantikus avonlea-i esküvőjük után Glen St. Mary közelében telepednek le, hogy megkezdjék közös életüket. Ebben a bájos tengerparti városkában praktizál dr. David Blythe, akitől Gilbert átveszi a körzetét. Kicsi, ám otthonos, fákkal…
1526 augusztusát írják a kalendáriumok. Dél felől hatalmas sereg tart Magyarhon felé. Olyan ellenség, akinek az eljövetelét sokan rettegve félik hosszú évek óta: I. Szulejmán oszmán-török hadserege. Ez a sereg a magyarok végzetét hordozza; vér, halál…
1344 első felében a Nápolyból hazatért Erzsébet magyar anyakirályné követeket küldött Kelemen pápához Avignonba, hogy fényes ajándékokkal és több tízezer arannyal végre rendezze fia, András herceg koronázásának ügyét. A Kúria azonban további összeget…
Két évezred szentjei közül is kiemelkedő egyéniség Hippói Szent Ágoston. Vallomások című műve 397 és 400 között keletkezett. Megírásakor a szerző (latin nevén Aurelius Augustinus) életútjának felén járt. Vallomásainak tizenhárom könyve nemcsak az ókeresztény,…
Szent László az Úr 1095. esztendejében visszaadta lelkét Teremtőjének. Halála előtt azonban még egy utolsó, nagy jelentőségű döntés várt reá. Meg kellett neveznie utódját a királyi trónon. Végnapjait e gyötrő kérdés keserítette meg: Kálmán vagy Álmos?…
Hála az öreg Mr. Laurence örökségének, tíz évvel az alapítás után Plumfield főiskolává nőtte ki magát. A régi növendékek ifjakká, illetve bájos és törekvő fiatal hölgyekké serdültek, akik a maguk útját járják a nagyvilágban. Ám egy fiatalnak ugyanannyi…
Az 1073. esztendőt írják a krónikák, amikor Magyarország királya I. András későn született fia, a fiatal és könnyen befolyásolható Salamon. Az őt körülvevő német és magyar tanácsadók alantas módon bujtogatják unokatestvérei, Géza, László és Lambert hercegek…
Mit áldoz fel egy szerelmes kedvese gyógyulásáért? A pénzét? A legféltettebb kincsét? Vagy a nevét is odaadná? Az Anonymus sorozat második kötetében Perka, a solymászlány története folytatódik. A középkor forgatagában gyógyító és rontó varázslatok, gonosz…
Louisa May Alcott gyermekkorának emlékeiből merített, amikor megírta egyik legnépszerűbb regényét a négy March lányról, akik egy New-England-i kisvárosban élnek a polgárháború idején. Édesapjuk tábori lelkészként teljesít szolgálatot a fronton, miközben…
Benkő László Mátyás királyról szóló trilógiája nem kevesebbre vállalkozik, mint a 15. század második felének autentikus és részrehajlás nélküli bemutatására. Az első kötet nemcsak Mátyás életét mutatja be a trónra kerülésig, hanem apja, Hunyadi jános…
István király negyedik esztendeje halott, s a trónon Orseolo Péter, az unokaöccse követi. Őt azonban a vele elégedetlen magyar főurak elűzik, és helyébe Aba Sámuelt, az addigi palotaispánt állítják. Az első olyan alkalom ez a magyar történelemben, amikor…
Folytatódik Táltosfia családjának és barátainak története. A történelem órájának mutatója a 930-as években poroszkál, abban a korban, amelyet némileg tévesen! a történészek egyszerűen csak a kalandozások koraként említenek. A magyar törzsszövetség szállásterülete…
A címben szereplő fejedelmi ékszer, nem más, mint korának legdrágább nyakéke, egy páratlan kincs, amely tulajdonképpen soha nem is volt a királyné tulajdona. Hogy kerül mégis összefüggésbe a nevével? Egy világraszóló szélhámosság révén, ami önmagában…
Az igazi írói áttörést hozta meg e mű Tormay Cécile számára. Végzetes szerelem bontakozik ki a regény lapjain, a főhősök, Jella és András között azonban feloldhatatlan ellentét feszül: a nő a hegyvidék zabolátlan ösztönvilágát képviseli, a férfi pedig…
A gyermektelen Patricia és Marc Addison már elvesztették a karácsonyba vetett hitüket. Ám ebben az évben, a szociális munkás Patricia útja váratlan fordulatot vesz, amikor saját szabályaival is szembekerülve hazavisz otthonukba egy Emily nevű ötéves…
IV. (Kun) László király a magyar történelem egyik legvitatottabb alakja, aki már élete első évtizedében szörnyű eseményeket élt át. Apja a nagyapjával hadakozott, s az országban, mely fortyogó katlanhoz hasonlított, hol itt, hol ott lobbantak fel tűzfészkek.…
Tormay Cécile büszke volt magyarságára, és szívén viselte a magyar nép sorsát. Korának nemcsak irodalmi, de politikai szempontból is meghatározó alakja volt. E válogatáskötet huszonnégy olyan elbeszélését tartalmazza, amelyek a történelem, elsősorban…
Gyászban lenni megkerülhetetlen pszichológiai tapasztalat. Polcz Alaine szerint kapcsolatunk az eltávozottal életünk egyik leglényegesebb problémája, mégis alig tudunk valamit a gyászról. Míg régen rítusok segítették a gyászolót vesztesége feldolgozásában,…
A címben szereplő Szivárvány-völgy nemcsak Anne Shirley és Gilbert Blythe gyermekeinek idilli játszóhelye, de a felhőtlen gyermeki boldogság metaforája is. Az álmok, az ártatlanság, az önfeledt játék, a barátságok születésének megszentelt helyszíne,…
„Ahhoz, hogy a lélek kiállja a kemény megpróbáltatásokat, türelemre van szüksége, erre az erényre, amely képessé tesz minket arra, hogy minden megpróbáltatást elviseljünk anélkül, hogy feladnánk.” „Uram, bocsásd meg, hogy túlságosan a saját erőmre hagyatkoztam.…
Sztehlo Gábor evangélikus lelkészt Budapesten érte az 1944. március 19-i német megszállás. Ekkor kezdődik a történelmi tényeken alapuló regény cselekménye, amely Sztehlo embermentő tevékenységét követi nyomon. Friedrich Born segítségével harminckét otthont…
„Tartsátok észben: a düh nem ér semmit, és a pillanatnyi hév sem; inkább folyamatos türelemre van szükség, vagyis állhatatosságra, kitartásra és erőfeszítésre.” „A hit és az ima a mi fegyverünk, a mi támaszunk.” „Isten nem hagy el senkit. Aki bűntől…
„A mának élünk, és nagyon gyorsan élünk – nagyon felelőtlenül élünk: pontosan ezt nevezzük szabadságnak.” „Minél magasabbra emelkedünk, annál kisebbeknek látszunk azoknak, akik nem tudnak repülni.” „Becsületesnek kell lennünk önmagunkkal szemben, és…
A Hadúr kardját megszerző Levente apja kiszabadítására indul és megdöbbentő felismerésre jut: Farkas nincs fogságban, sőt a legnagyobb tiszteletnek örvend a táltosok részéről. A férfi nem véletlenül választotta az önkéntes száműzetést, és mindehhez nagyon…
A March család kalandjai folytatódnak. Jo March nem is lehetne boldogabb: van két kisfia, ráadásul egy tucat tanítványa a plumfieldi rendhagyó iskolában, melyet férjével, Bhaer professzorral együtt vezet. Ám a fiúknak megvan az a tulajdonságuk, hogy…