Kallós Ede

Nevek és napok

Kallós Ede (1882–1950) először 1943-ban megjelent Nevek és napok című kötete bőven ontja a keresztnevekhez fűződő magyarázatokat, azt a roppant művelődéstörténeti anyagot, ami egy-egy mindennapinak tetsző mai keresztnév mögött rejtőzik. Az olvasó a könyvben található 425 név leírásának olvasásakor elkalandozik a vallástörténet, politika, néprajz, művelődéstörténet, nyelvi elemzések legkülönbözőbb területeire, hogy egy-egy keresztnév eredetét megfejtse. Az egyik névben (Gyula) ősi magyar hagyomány emléke él, akad olyan név (Etelka), amely irodalmi divatnak, Dugo­nics András hatásának köszönheti eredetét. A nevekben is benne van a világtörténet, csak ki kell olvasni. Ezt a munkát vállalta Kallós Ede népszerűsítő munkája. Olyan pontos, mint egy lexikon, és olyan érdekes, mint egy detektívregény. Némelyik név tulajdonosa annyira világtörténeti jelentőségű volt, hogy neve általános fogalommá, közszóvá vált. Gondoljunk csak Julius Caesar nevére, amely a császár, Kaiser, cár szóknak adott életet, vagy Nagy Károlyra, akinek a neve rejlik a mi király szavunkban. Ki gondol arra, hogy a magyar János név a bibliai Jahve istennevet foglalja magában? A György név az ókori görög földművelők kunyhóiból indul ki, jelentőségre jut a népvándorlás korában, majd a keszthelyi Georgikon alapításában részt kérve, újra visszatér a mezőgazdaság világába. Ki sejtené, hogy az eredetileg drágagyöngyöt jelentő Margit név, melyet a szerelmi elragadtatás formált, hosszú, bonyodalmas úton eljut egészen a mi Árpád-házi Szent Margitunkhoz? A TINTA Könyvkiadó bízik benne, hogy Kallós Ede Nevek és napok című művének reprint kiadása ismét ugyanolyan élénk vissz­hangot kelt, mint az első, 1943-as kiadás.

Nyelv magyar
Kiadó Tinta Könyvkiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 388
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 462 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-18
EAN 9789634093268
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Darwin - 2. A fajok eredete
-10%
Christian Clot
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,13 €
Bízz magadban! - Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés! /Nyitott akadémia
-10%
Kozma
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Mielőtt - Before (új kiadás)
-10%
Anna Todd
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,75 €
11,48 €
A nappá vált lány
-10%
Shelley Parker-Chan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,95 €
16,16 €
Bogyó és Babóca rokonai (új kiadás)
-10%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €
Scar - Ink-trilógia 3. rész
-10%
Alice Broadway
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Easy Word Training - 400 angol szókártya /Kezdő szinten
-10%
Szókártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
A füredi gyermek - A füredi lány-sorozat 3.
-10%
Karády Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €