Szükséges fölösleg

„Csak már magamat unom nagyon interjúhelyzetben” – írta Térey János egy magánlevelében, 2016-ban. Egy idő után nyűggé vált számára az interjúadás (főként az e-mail-interjú műfaja, amelyről azt tartotta, jogosan: az írók szellemi kizsákmányolásának kiváló terepe), igényességéből mégsem engedett. Ugyanolyan éleslátással és bicskanyitogató őszinteséggel, a klikkesedést kerülve fogalmazott tizedjére, huszadjára, századjára is. És még a legutolsó interjútöredékében is olyan nagyszerű parafrázisra ragadtatta magát, mint hogy „az írás a gyerekszoba folytatása más eszközökkel”. A Szükséges fölösleg a maga rendhagyó módján az „önéletrajza”. Azé a fiatalemberé, aki sokáig építészmérnöknek készült, de már hétéves korában egy regénytervvel bíbelődött. Aki Pestre érve – a nagyra becsült íróelődök nyomán – bevetette magát a kávéházakba, ahonnan idővel az éttermekbe szokott át. Akinek a szellemi horizontján teljes természetességgel fért meg egymás mellett Ady és Kosztolányi akkor, amikor az még nem volt szokás. Aki fiatalon a világ legfölöslegesebb, legunalmasabb dolgának tartotta az olyan irományokat, mint a fülszöveg… Nyugtalanító életútjának, kiteljesedő intellektusának nagyszabású tanúja ez az interjúkötet. Annak, hogy miként érik egy költő – mert elsősorban költő volt – szabálytalan tehetségből a legnagyobbak egyikévé. Darvasi Ferenc „Azt szoktam mondani, hogy a költészet a szükséges fölösleg: az a bizonyos kulturális kincs, ami nélkül boldogan él az emberek milliárdjainak zöme. Viszont azok a kevesek, akik szemük előtt tartják a verset, ugyanúgy boldogok vele, mint más a kártya- vagy a futballszenvedélyével, mind a mai napig. A regény erős állítás a világról, mondja Spiró. A vers pedig elsősorban erős érzelmi-érzéki benyomást ad. Közlés, ami – paradox módon – van, hogy a zenéjével hat leginkább. Kifejezetten csiszolt és formált, sűrített és tömörített, evidenciaszerű irodalom. Referencia, azaz tükrözött valóságdarab, aminek ad az ember egy formát. Ahogyan ezt a formát megképzi a szerző – például amivel díszíti, és amit elhagy belőle –, ahogyan benne van az egyénisége és a beszélt nyelve, attól vers egy vers vagy regény egy regény.”