Robert Kirkman

The Walking Dead - Élőhalottak 20. - Nyílt háború - Első rész

Naponta hány olyan óra van, amit nem a tévé előtt töltünk? Mikor tettünk utoljára valódi erőfeszítéseket azért, hogy elérjük, amit akarunk? És tényleg szükségünk is van mindarra, amit akarunk? Most azonban minden megváltozott. Az anyagias, léha fogyasztói lét helyébe a túlélés és a felelősség lépett. Rettenetes járvány söpört végig a bolygón. Visszatértek a holtak, és az élőkre vadásznak. Hónapok alatt összeomlott az emberi civilizáció. A társadalomnak vége. Kihaltak a boltok. Nem hoz levelet a postás, üresen sistereg a tévé. Meg kell próbálnunk végre tényleg élni - egy halottak által uralt világban.

Jazyk slovenský
Vydavateľ BOOKS&STUFF BT.
Rok vydania 2019
Počet strán 133
Typ viazania papír - puhakötés
Hmotnosť (g) 355 g
Rozmery (š-v-h) 160-240
EAN 9786158120203
Dodacia doba nedostupné

Dalšie obľúbené tituly z kategórie:

Plants vs. Zombies – Postrach okolia
-9%
Paul Tobin
Dodacia doba
online cena - Skladom - 1 pracovný deň
8,49 €
7,73 €
Dom
-9%
Dom
Paco Roca
Dodacia doba
online cena - Skladom - 1 pracovný deň
19,90 €
18,11 €
Motýliky - Lietajú v tom obaja
-9%
Alice Osemanová
Dodacia doba
online cena - Skladom - 1 pracovný deň
14,99 €
13,65 €
Morgana a Morgavsa – Dračie pestúnky
-9%
Petr Kopl
Dodacia doba
online cena - Skladom - 1 pracovný deň
12,49 €
11,37 €
Sword Art Online 3 - Vílí tanec 1
-9%
Reki Kawahara
Dodacia doba
online cena - Skladom - 1 pracovný deň
19,20 €
17,48 €
Denník malého Minecrafťáka: komiks 6
-9%
Cube Kid
Dodacia doba
online cena - Skladom - 1 pracovný deň
6,99 €
6,37 €
Minecraft: S witherom opreteky 2
-9%
Kristen Gudsnuk
Dodacia doba
online cena - Skladom - 1 pracovný deň
8,95 €
8,15 €
Plants vs. Zombies – Garden Warfare
-9%
Paul Tobin
Dodacia doba
online cena - Skladom - 1 pracovný deň
8,49 €
7,73 €